BLOGRA FUTOTTUNK Kösz, de elég volt a kajakómából!

Étkezés, futás, TRX-edzés, szenvedélyek, zsírok, terepek, ultrák – minden részletről szó lesz az e heti blogszemlében. Minden témarészletben közös: az életmódváltás sosem jön rosszkor.

Most, hogy megint rendszeresen tudok futni, edzeni, rengeteg mindenről tudnék írni. Viszont ami mellett semmiképpen sem lehet szó nélkül elmenni, az a fogyásom története, folyamata. Azért is rendkívül érdekes ez a tapasztalat, mert nem fogyókúráztam, nem is volt napirenden, elégedett voltam a súlyommal. Ahogy azonban mostanra átalakultam, egyszerűen elképesztő, már mások is észreveszik és megjegyzik. Minden ruhám kényelmes, van olyan, amelyik sohasem állt rajtam úgy, mint most, és egyszerűen kerekebb lett a világ – úgy, hogy én vesztettem a kerekségemből. Tavaly nyár óta több mint hét kilótól szabadultam meg, és ez mind derék- és csípőtájékról ment le.

Valamelyik nap a TRX-edzőm is megjegyezte, hogy bár ismerjük egymást nagyjából hat éve, ilyen vékonynak még sohasem látott.

Még mindig ledöbbenek, amikor a tükörbe nézek, persze pozitív értelemben. Az okokat kutatva rá kellett jönnöm, hogy a rendszeres edzés csak egy részlet (nagyon fontos természetesen), de a megfelelő étkezés nélkül csupán bizonyos szintig segít az átváltozásban. A heti négy-öt edzés nálam is megtette hatását. Csinálom már egy ideje, ám a hasi és deréktáji zsírral nem tudtam mit kezdeni, igazság szerint már el is engedtem, hogy én onnan egyszer fogyjak. Negyvenkilenc éves vagyok, szültem két gyereket, dolgozom, főzök, rohangálok, szóval, én is aszerint működöm, ahogy általában az anyák. Kit érdekelnek a párnák a csípőn? S akkor egyszer csak jön egy gyomorprobléma, ami rávilágít, hogy változtatni kell.

Senki se gondolja, hogy sanyargatom magam. Nem koplalok, egyszerűen nem is voltam hajlandó ilyesmire soha, mindig a sport erejében hittem.

Tavaly nyáron azonban jött egy betegség, egyre kevesebbet ettem, mert minden étkezés gyomorfájást okozott, ami kezdett a munkában és a hétköznapokban is elviselhetetlen lenni. Ha nem ettem, nem fájt. Így egyre kevesebb, viszont egyre inkább minőségibb és egészségesebb ételeket fogyasztottam. A vírust azonban ez sem érdekelte, ezért elmentem a háziorvoshoz, hogy elemezzük a helyzetet, és csináljunk valamit, mert már tényleg alig tudtam enni. Aztán közben elkaptam egy másik vírust (ki tudja, mi volt az is), magas lázzal járt két napig, és utána azt vettem észre, hogy elmúlt a gyomorpanasz. Viszont a nagyjából két hónapig tartó alig evés következményeként úgy összeszűkült a gyomrom, hogy nagyságrendekkel kevesebbet eszem, mint régen. Ráadásul sokkal egészségesebben. A krumplit, rizst mint köretet felváltották a saláták, zöldségek. Alig eszem pékárut, viszont gyümölcsöt egyre többet, pedig régen nem szerettem. A reggelim szinte mindig görög joghurt friss vagy aszalt gyümölccsel. Amikor a kollégáim megmosolyogják a madármennyiségű ebédemet, elmondom nekik, hogy teljesen megváltozott a hozzáállásom az evéshez. Nem az a lényeg, hogy jól lakjak, finomat egyek (persze ez is fontos), hanem hogy ne legyek éhes. Óriási a különbség! Azóta jól érzem magam a bőrömben, nincs a munkahelyemen ebéd után kajakóma, hasfájás. A bónusz, hogy még szépen le is fogytam elég fontos helyekről. Természetesen előfordul, hogy zabálhatnékom támad (általában egy-egy kiadós edzés után), ilyenkor – ha azt kívánom – jöhet a töpörtyű, zsíros kenyér, szalonna, akármi, de ez a néhány kilengés mit sem változtat a többi étkezésemen. Bármilyen furcsa, nem bánom, hogy anno elkaptam azt a valamit, mert elindított egy másik úton, amiről egyáltalán nem óhajtok letérni.

Most már én is értem, amikor az életmódváltásnál az étkezés fontosságát hangsúlyozzák legjobban, mint ahogyan az a bölcsesség is igaz, hogy az vagy, amit megeszel.

Döbbenetes, mennyit számít a megfelelő étkezés!

Ezzel a kis szösszenettel nem szeretnék biztatni senkit semmire, csupán azt gondolom, másnak is hasznos és elgondolkodtató lehet. Korábban annyit olvastam már diétákról, hogy mennyire kell figyelni az étkezésre, de egyszerűen nem jutott el az agyamig. Egészen mostanáig, amikor megtapasztaltam: ami évekig nem sikerült, most néhány hónap alatt igen. Biztos nehéz visszavenni a mennyiségekből és lemondani a sok finomságról, nekem ebben nagy segítségemre volt a fájdalom. Most már ott tartok, hogy amit nem tartok egészségesnek, nem is akarom megenni. Viszont ha nagy ritkán mégis ilyet kívánok meg, nem vonom meg magamtól, nyugodtan belefér. Összefoglalva, nagyon kerek így a világ – kerekség nélkül!

SPORTORVOS.HU
Mi másról is szólhatna az első bejegyzés ajánlása, mint egy kitűnő ételről, amely igencsak javasolt sportolóknak is! Magam is gyakran készítem, mert nagy kedvenc itthon, de mint kiderült, rendkívül hasznos is tud lenni!

BELUS TAMÁS TEREPULTRAFUTÓ (Facebook)
Belus Tamás a Bükki Hard 2022 versenyéről írt beszámolót. A 66 kilométeres távhoz 2600 méter szint párosult, amit 6:15:20 órás idővel sikerült abszolválnia. Stabil futással, jelentős mélypont nélkül sikerült teljesítenie, olyannyira, hogy elsőként ért be! Nagyszerű visszatérés az egy évvel ezelőtti nehézségek után.

VAJDA ZOLTÁN ULTRAFUTÓ (Facebook)
A kiváló ultrafutó, Vajda Zoltán a Covid utáni időszakot rögtön spanyolországi kihívással koronázta meg. Elképesztő, milyen csodabogarak vannak ebben a sportágban! Szakadó esőben, ismeretlen terepen 3500 méteres szintet futni 112 kilométeren egy olyan versenyen, amelyen sokan feladták a küzdelmet, s az eltévedésekkel együtt is hatodikként célba érni – egészen elképesztő teljesítmény!

AZ EMBER, AKI NÉHA FUTNI IS SZOKOTT (Facebook)
A szerző a Kiss Péter-emléktúrát teljesítette – korábban a 37 kilométeres távon mérette meg magát, most viszont az 57 kilométert vállalta be. Kőkemény terep volt, amit remekül érzékeltet, hogy volt olyan kilométer, amelyet 23 perc alatt teljesített! Fárasztó volt, de lesz még itt futás a későbbiekben, az biztos!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

A futás megváltoztatja az életet

KREMLICZA LEVENTE

Március 15. különleges nap volt nekem, hisz öt éve ilyenkor hagytam abba a dohányzást, és kezdtem el újra futni. Szinte mindig sportoltam, de valahogy a futást nem tudtam megkedvelni, pedig teljesítettem félmaratoni feletti távokat is. Aztán újrakezdtem, hogy eltereljem a figyelmem a cigiről, és úgy maradtam. Elkezdtem terepen futni, aztán magával ragadott ez a világ. Korábban sokat túráztam, de a terepfutás mégis egészen új élmény volt, sok új helyet ismertem meg, a küzdelem egészen más formáját fedeztem fel. Még abban az évben lefutottam az első ötven kilométeres távom, és megszületett az érzés, hogy nekem hosszúkat kell futni. Azóta több nyolcvan és egy száz kilométeres teljesítésen vagyok túl. A futás által sok embert ismertem meg, és olyasmiket is tanultam magamról, amire eleddig sohasem gondoltam volna – szóval, elmondhatom, hogy a futás megváltoztatta az életem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.