BLOGRA FUTOTTUNK Léleknyugtató hófutásra felkészülni!

Fájdalmas pillanat miatt is mereng rajta blogszörfösünk, hogy a trauma feldolgozásához is szükség van a magányos futásra – még akkor is, ha az elmúlt napokra a vidámabb versenyek és kihívások voltak jellemzők.

Beköszöntött a Mikulás-futások időszaka, rengeteg helyszínen rendeznek ünnepi futást a rajongók nagy örömére. Kicsik és nagyok többféle távon indulhatnak, a feltétel a Mikulás-sapka vagy a Mikulásra hajazó felszerelés. Nos, ebből a cukiságból minden évben kimaradok, bár már előfordult, hogy – szó szerint – összefutottam a Mikulás-futókkal. A helyzet az, hogy ők nem „antiszocik”, nem úgy, mint én, ezért sem szoktam velük tartani. Egyébként sem lennék jó hangulatban a „happy futáshoz”, sőt mondhatni, megroggyant állapotban vegetáltam, így kerültem minden olyan szituációt és eseményt, ami normál esetben örömöt ad. Történt ugyanis, hogy a cukorfalat kiscicánk, aki már tíz éve volt velünk, pár napja elhunyt, és bár korábban nem gondoltam volna, mennyire fájdalmas lesz ezzel szembesülni, a hiánya nehezen feldolgozható. Nem is volt kedvem semmilyen mozgáshoz, semmi sem érdekelt. Futás közben egyébként is sokat agyalok, még a zenehallgatás mellett is, és tudtam, ha nekiindulok, végigbömbölöm az utat.

A kiscicánk nagyon sokszor várt a kapuban, amikor hazaértem futásból, a lenyújtást is végignézte, tekergett a lábaim között, vagy nekifutásból felkapaszkodott a barackfára, hogy lássam, milyen sportos ő is.

Rossz érzés, nem könnyű helyzet ez…

Közben leesett az első hó is. Normál esetben imádok ilyenkor futni, de most nem vágytam rá. Bízom benne, hogy hamarosan felhúzom a nyúlcipőmet, és trappolhatok a fagyos talajon, szerencsésebb esetben a hóban, hiszen a téli futásban ezt szeretem a legjobban.

 

NEMMARATONMAN.HU
Marcsinkó Péter méltóképp elköszönt az utóbbi időben használt Saucony cipőjétől, aztán – hogy, hogy nem – elment a Budapest Maraton helyszínére. Itt megcsapta a versenyszellem, a futóforgatagban rájött, mennyire hiányzik neki ez az őrület! Nem is kérdés, egy csapat tagjaként jövőre elindul az Ultrabalatonon!

FUTNIMENTEM.HU
Evetovics-Balla Hajnalka hosszútávfutó, futóedző az egyik korábbi anyagát osztotta meg újra, mert nagyon is időszerű. Azoknak ad hasznos tanácsokat, akik a téli időszakban is futnak. Bár magam is futok télen évek óta, úgy éreztem, nem árt ezeket feleleveníteni!

ZERGETALPAK (Facebook)
A szerző a Dobogókői Hegyi Futóversenyen indult a maratoni távon, és olyan jó időt futott, hogy másodikként ért célba. A helyszín és az útvonal magáért beszél, szerencsére fotók is készültek, és a felvételeken látszik, milyen szép helyen zajlott a nagy teljesítés!

21097.KK.WORDPRESS.COM
Koffein Kapitány hosszabb kihagyás után indult futóversenyen, amelyre nem is készült különösebb stratégiával. Az volt a lényeg, hogy huszonhat hónapnyi kihagyás után nem szabad nagyon túlpörgetnie magát és a lábait (ő nem ezt a kifejezést használta), hiszen nagy valószínűséggel elkapja majd a „harci hév”. Várjuk a beszámolót a versenyről!

MINTHAELNEL.WORDPRESS.COM
A szerző a Peaks of Budai útvonalát teljesítette, amelynek gyakorlatilag minden helyszínét érintette már korábbi futásai alkalmával. Most jó kis zimankós időben futott csaknem huszonhárom kilométert 3:49 óra alatt, 943 méter szinttel. Hazafelé már fázósan igyekezett, de otthon finom lakomát dobott össze magának, és hát ilyenkor a forró zuhany is megfizethetetlen!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Irány a magyar hegy – de csakis jó felszereléssel!

KREMLICZA LEVENTE

A tél nem csak az alapozás, hanem a túrázás ideje is, sokan indulnak ilyenkor a hegyekbe kirándulni. Ez remek kikapcsolódás, de némiképp több előkészületet igényel, mint a nyári természetjárás.
Ha tehetjük, ne egyedül menjünk, és szeretteink is tudják, nagyjából merre és mennyit megyünk. A ruházat legyen az időjárásnak megfelelő, legyen nálunk még egy pluszréteg, a lábbeli legyen vízálló, és ha nincs is annyira hideg, kesztyűt akkor is vigyünk. Enyhén elfagyott lábujjakkal még el lehet botorkálni, de fagyott kézzel nagyon nehéz bármit is csinálni. Az életmentő (izolációs) fólia alapfelszereltség kell legyen, ahogy a zseb- vagy fejlámpa is. Érdemes magas szénhidráttartalmú élelmiszert és legalább fél napra elegendő vizet vinni, mert korántsem biztos, hogy működő vízforrást találunk. Én szoktam vinni még tűzgyújtó eszközöket és vékony pokrócot is. Ha csapadék várható, akkor az egy számmal nagyobb, magas hegyre is alkalmas héjkabátomat is viszem, ami a télikabátra vagy pehelykabátra rávéve nem csak a víztől óv meg, de javítja a szigetelést és a szélvédelmet is. Havas, jeges terepen a csúszásgátló vagy a túrabot is nélkülözhetetlen társ, sokszor megóvja a testi épségünket, megmentheti az életünket. Ugyanígy a jó elsősegélykészlet fáslival kiegészítve is hasznos lehet. Sokszor a felszerelés mennyisége, az óvatosság túlzónak hat, de bajban derül csak ki, mennyire fontosak ezek az „apróságok”.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.