Lomb Ádám legyőzte Csere Gáspárt, ő lett a félmaratoni magyar bajnok

Lomb Ádám hatalmas csatában győzte le Csere Gáspárt, a nőknél Nagy Julianna bizonyult a legjobbnak.

A szervezők közleményükben elégedetten közölték, hogy a 2020–2021-ben csúcsra járó koronavírusjárvány után ismét összesen több mint tízezren vettek részt a 38. Wizz Air Budapest Félmaratonon vasárnap.

A félmaratoni, vagyis a 21 kilométeres táv versenye egyben országos magyar bajnokság is volt, ami tovább növelte a patinás esemény tétjét, rangját. A férfiaknál az abszolút első helyet három kenyai futó hozta el, akik gyakorlatilag rajt-cél győzelmet arattak, mögöttük azonban nem sokkal lemaradva befutottak a legjobb hazaiak is. A győztes némi meglepetésre Lomb Ádám lett 1:04:58-as idővel, mögötte három másodperces hátrányban Csere Gáspár ért célba másodikként, a harmadik Farkas Dárius Ádám lett 1:08:45-tel.

Csere a közösségi oldalán elárulta, ritkán örült még ennyire második helyezésnek, annál is inkább, mert 14. fővárosi félmaratoniján futotta eddigi legjobb idejét, arról nem is beszélve, hogy ez nem a leggyorsabb pálya és nagyon meleg volt.

A nőknél Nagy Julianna szerezte meg a győzelmet 1:18:23-as eredménnyel, őt követte Bakonyi Fruzsina 1:19:44-gyel, míg a dobogó alsó fokára File Zita állhatott fel (1:20:25).

A nagyszabású viadalt a Manna ABC 10 kilométeres futama zárta, amelyen 1500 résztvevő állt rajthoz, a bátor vállalkozók nagy hőségben, 32–34 fokban futottak. Abszolút elsőként a fiatal öttusázó, Gáll András végzett 34:18-cal, másodikként Silaghi Darius (34:38) ért célba, míg harmadikként Kelemen Péter futott át a célvonalon 35:05-ös eredménnyel. A női kategóriában Filó Edit (39:05) lett az első, őt követte Mészáros Emma (40:01), a dobogó harmadik fokára pedig Virág Angéla (41:11) állt fel.

A 38. Wizz Air Budapest Félmaraton újból karitatív célokat is szolgált: ötmillió forintnyi adomány gyűlt össze a Szent Márton Gyermekmentő Szolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Suhanj! munkájának támogatására.

FÉLMARATONI MAGYAR BAJNOKSÁG, 2023

FÉRFIAK

  1. Lomb Ádám (PVSK) 1:04:58
  2. Csere Gáspár (BEAC) 1:05:01
  3. Farkas Dárius Ádám (BEAC) 1:08:46

NŐK

  1. Nagy Julianna (ELTE SE Sashegyi gepárdok) 1:18:25
  2. Bakonyi Fruzsina (FOOTOUR S.E. TATA) 1:19:44
  3. File Zita (DVTK ) 1:20:25

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Ezekre figyeljünk az első spinningedzés előtt
Szilvaszedés közben napszúrást kapott, majd győzelmet aratott az Öreg-Bakonyon
Az osztrák kilátó, ahonnan csúszda vezet lefelé
Sokat tanult az első ultrájából, javítani akar az idején
Immár edzőként ad tanácsokat Virág Pál, az egyik legjobb magyar ultrafutó

Videók

Két extrém sport, dupla élvezet: így ötvözik a szörfözést és a repülést
Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.