Már nemcsak futni, túrázni is lehet a Telekom Vivicittán

A népszerű futóverseny új mozgási lehetőséggel bővül: Budapest létrejöttének 150. évfordulóján 7.4, és 15.3 kilométeres távon lehet bejárni Pestet, Budát és Óbudát.

Az ország egyik legnagyobb és legrégebbi szabadidősport-eseményét, a Telekom Vivicittát április 22-én és 23-án rendezik meg a fővárosban. A szervező Budapest Sportiroda (BSI) rendhagyó eseményre készül. Egyrészt a koronavírus-járvány után jó esély van rá, hogy csaknem 20 ezren sportoljanak azon a hétvégén, másrészt

egy új kategória is bemutatkozik: a városi túra.

„Azoknak is lehetőséget szeretnénk kínálni, akik nem futóalkatok, és mint köztudomású, a gyaloglás is egészséges, így városi túrák is lesznek – mondta Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója. – Sajnos az átlag magyarra jellemző a mozgásszegény életmód. Mi időről időre hangsúlyozzuk, tegye félre mindenki a kifogásait, mozogjon, sportoljon, hiszen így sokkal tartalmasabb élete lesz. Egy ilyen új akciónk a városi túra meghirdetése is. Tudjuk, hogy minden kezdet nehéz, de hisszük, néhány év múlva ezrek fognak gyalogolni a Vivicittán.”

A Telekom Vivicittá Városi Túrára 7.4, és 15.3 kilométeren kerül sor április 22-én szombaton. Pest, Buda és Óbuda egyesítésének, azaz Budapest létrejöttének 150. évfordulóján a túra útvonala érinti mindhárom városrészt.

A klasszikus futóesemény iránt hagyományosan nagy az érdeklődés. Ami biztos, több mint 800 hazai településről érkeznek futók a fővárosba, emellett – ahogy lenni szokott – sok külföldi is rajthoz áll. A sportolni vágyók 10 különböző táv közül választhatnak. A klasszikus egyéni félmaratonon kívül párosban és trióban is teljesíthető a 21 kilométer, de 10, 7, 2.4 kilométeren, 3×2 km-es váltóban és a 940 m-es családi futáson is rajthoz lehet állni. Bővebb infók a futanet.hu oldalon.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.