Maráz Zsuzsannát látva kapott erőre Vajda Zoltán, a Korinthosz 160 győztese

Sokáig iszonyatos melegben futott a Korinthosz mezőnye, az 59 éves Vajda Zoltán viszont így is teljesítette a tervét, és nyert.

Pénteki rajttal rendezték meg az idei Korinthoszt, amelynek 80 kilométeres távja Baja–Keselyűs–Szekszárd, 160 kilométeres távja Szekszárd–Keselyűs–Baja–Keselyűs–Szekszárd útvonalon halad. A versenyt egyénileg és váltóban, 40 és 16 kilométeres távon is lehetett teljesíteni.

A 160 kilométeres távon a férfiaknál Vajda Zoltán, a nőknél Maráz Zsuzsanna nyert, utóbbi az abszolút ranglistán is a harmadik helyen végzett.

A 80 kilométeres távon Szkrindon Gellért lett az első, a nők között leggyorsabb Réz Eszter az abszolút rangsorban ötödik lett.

„Iszonyat meleg volt este nyolc óráig – mondta a mikrofonba a célba érkezést követően Vajda Zoltán. – Nem tudom, honnan szedtem elő energiát, mert amikor beértünk a Pandúr-szigethez körbefutni, azt mondtam, kész, feladom, annyira lassú voltam. A forduló után aztán megláttam Maráz Zsuzsit és a többieket, akik mögöttem jöttek, és onnantól nem tudom, hogyan, de 4:20-4:30-as ezreket nyomtam, és egyszer csak tíz-tizenöt perc előnyöm lett. Ötvenkilenc évesen nagyon motivált, hogy jót fussak. Nem terveztem ilyen időjárást, tizenöt órán belüli időt szerettem volna, hogy a Spartathlon-kvalifikáció direktben meglegyen, de talán így is megvan. Úgy gondolom, ez az egyik legnagyobb győzelmem itt.”

KORINTHOSZ 160
Férfiak
1. Vajda Zoltán 15:34:14
2. Toldi Péter 15:46:31
3. Simon György 17:37:56
Nők
1. Maráz Zsuzsanna 16:45:32
2. Zétényi Szvetlana 17:34:23
3. Mórocza Andrea 18:14:27

KORINTHOSZ 80
Férfiak
1. Szkridon Gellért 6:46:08
2. Szabó Gábor 7:04:59
3. Horváth Zoltán 7:13:32
Nők
1. Réz Eszter 7:29:32
2. Stefanovits Anna 7:39:53
3. Horn Zsanett 7:39:54

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.