A közösségi oldalán írt beszámolója alapján nem volt egyszerű a koperi szlovén huszonnégy órás országos bajnokság keretein belül megrendezett nyílt futam. Kétszáz kilométer fölé jutott, a legjobb magyar férfieredményt érte el, ám nagy árat fizetett…
Ahogy mindig, most is megvolt a tervem, ám ezúttal sajnos nem sikerült megvalósítani – mondta Vajda Zoltán. – Kilencvennégy kilométerig minden remekül ment, majd a vádlim elkezdett fájni, először nem is tudtam eldönteni, hogy mi okozza… Megmasszírozták, majd néhány kilométer múlva újra megfájdult, s azt tapasztaltam, hogy bizonyos tempó felett mindig előjön a probléma. Amikor lassabban haladtam, akkor rendben volt, de amint elértem egy magasabb fokozatot, egyből jött a fájdalom.
Úgy döntöttem, hogy száz kilométerig elmegyek, majd kiszállok, de a kisördög csak ott mocorgott, s azt sugallta, hogy menjek tizenkét óráig… A vége az lett, hogy végigmentem, s utólag tudom, nem volt jó döntés, meg kell tanulni feladni is a versenyt. Azóta már eltelt néhány hét, s még mindig nem épültem fel teljes mértékben.
Fotó: Evary Run
Mi volt az említett terve?
Úgy voltam vele, hogy érjem el a kétszáz kilométert, ez volt a lélektani határ, de ahogy mondtam, már megbántam, hogy erőlködtem… A rajt előtt volt célom és a motivációm, ám amikor már láttam, hogy nem jön össze, nehéz volt ismét összeszedni magam és ismét a megfelelő szintre jutnom. A terv az volt, hogy legalább kétszázharminc kilométert fussak. Az egyéni csúcsom kétszázhuszonhat kilométer, s mivel elvégeztem a megfelelő edzésmunkát, a formám is rendben volt, a frissítésem is optimálisan alakult, azt gondoltam, most megdönthetem. Sajnos ez egy ilyen műfaj, a sérülés bármikor közbejöhet, de rengeteget tanultam ebből a versenyből is.
Milyen volt a szlovén országos bajnokság?
A helyszín szuper volt, nem véletlenül néztem ki ezt a versenyt. Egyetlen éles kanyar volt a hat méter széles, teljesen sík, egy kilométer hosszú rekortános pályán, a többi része tökéletesnek bizonyult.
A létszám a magyarhoz hasonlóan itt sem volt túl nagy, ám ami feltűnő volt, hogy a hölgyek hatalmas tempót mentek tizenhárom-tizennégy óráig. Szinte biztos voltam benne, hogy lesz olyan, aki kétszáznegyven kilométer fölé jut, de aztán visszaesett a tempójuk, és volt, aki nem is futotta végig a versenyt.
Ami a férfiversenyt illeti, kifejezetten erősnek bizonyult a mezőny, az első három helyezett kétszáznegyven kilométer fölé jutott. Igazi nemzetközi társaság gyűlt össze, volt magyar, szerb, bosnyák, svájci, olasz, német, szlovén, horvát és kanadai versenyző is. A hangulat és a környezet nagyszerű volt, egy országos bajnoksághoz tökéletes.
Nyilván most a legfontosabb, hogy minél előbb teljesen felépüljön, de utána milyen tervei vannak?
Hiába voltak nagy cáljaim a május eleji Mátrabérc Trailre, sajnos nem tudok menni a sérülésem miatt, nem akarok kockáztatni. A május végi Kinizsi Százason viszont ott leszek, majd júliusban jön az Asolo100 nevű olasz esemény. Ennek a testvérversenyén, az Etna Extreme – 100 kilometer del Vulcanón már részt vettem, nagyszerű volt, most a másikra is kíváncsi vagyok. Ez egy országúti verseny lesz, nagyon motivál, remélem, minden a tervek szerint alakul.
