Megvan Maráz Zsuzsanna korosztályos világrekordja!

A nemzetközi szövetség hitelesítette a magyar ultrafutó balatonfüredi versenyen elért kiváló eredményét.

Szép oklevelet kapott a héten Maráz Zsuzsanna, az egyik legjobb magyar ultrafutó. Még szeptemberben vágott neki az EMU 6 Day Race igencsak hosszú, értelemszerűen hatnapos versenyének, és remek teljesítménnyel győzött a női mezőnyben: Nagyné Bakucz Krisztina korábbi eredményét túlszárnyalva magyar csúcsot, egyúttal korosztályos világrekordot futott.

A Nemzetközi Ultrafutó-szövetség pedig most, március végén hitelesítette a csúcsot, eszerint 759.6 kilométer Maráz Zsuzsanna eredménye.


A balatonfüredi EMU-versenyen Rakonczay Gábor is nyert, aki azóta újabb jelentős eredményt ért el a hatnapos futásban, hiszen néhány hete az olaszországi világbajnokságon is aranyérmes lett. Szeptemberben 844.1 kilométerre, nemrég pedig 844.7 kilométerre javította a magyar csúcsot. Mint beszámoltunk róla, Olaszországban a női versenyen ráadásul a kanadai-magyar Szilasi Viktória győzött, okkal mondhatjuk tehát, hogy a régen is legendás és manapság is egyre népszerűbb hatnapos futóeseményeken rendre kiválóan teljesítenek a magyar versenyzők.

(Képünkön Maráz Zsuzsanna egy franciaországi versenyen)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.