Mihalik Norbert gondolataiban ott van a Spartathlon-győzelem

Szeptember 30-án, szombaton rajt a Spartathlonon. Sorozatunkban ezúttal a nagy reményekkel Görögországba utazó, Ultrabalaton-győztes Mihalik Norbert beszélt arról honlapunknak, hogy mit vár a versenytől és persze önmagától.

Második Spartathlonjára készül. Izgatott?

Kétszázhúsz kilométernél combsérülés miatt kellett kiszállnom 2018-ban, így van bennem pluszmotiváció – mondta Mihalik Norbert a Csupasportnak. – Azon a versenyen hatalmas vihar volt, nagyon fáztam, jó időjárási körülmények között biztosan begyalogoltam volna a célba. Hát, a megszokottal ellentétben az nem meleg Spartathlon volt…

Hogy izgatott vagyok-e? Még nem. Majd talán a rajtnál az leszek.

Milyen formában van?

Jó formában érzem magam. Az Ultrabalaton után kemény edzéstervet kaptam az edzőmtől, Maráz Zsuzsannától, minden egyes tréninget teljesítettem, nem hagytam ki egyet sem. Szóval, az elvégzett munkának köszönhetően jó formában kell lennem… Kemény hetek vannak mögöttem, szerencsére már igencsak a felkészülés végén járunk, várom a versenyt. A hosszú futásokba próbáltunk több szintet beletenni – mivel magas hegyek nincsenek a környéken, kisebb dombokat futottam meg, többször le és fel.

Májusban elképesztő pályacsúccsal nyerte meg az Ultrabalatont, azóta az elvégzett munkának köszönhetően talán még jobb formába került…

Mindenképpen fejlődnöm kellett, hiszen az Ultrabalaton óta néhány hónap munka bele lett téve a futásaimba.

Sokat tanultam az Ultrabalatonból, főleg mentálisan, remélem, a Spartathlonon tudom hasznosítani.

Akár győzhet is?

Igen, gondolok a győzelemre, de legalább a dobogóban bízom.

Sokak szerint éremesélyeként utazik Görögországba.

Ezúton is köszönöm azoknak, akik így gondolják, örülnék, ha a dobogón végeznék. Azonban bombaerős lesz a mezőny, elég csak Fotisz Zizimopulosz nevét említeni, a görög ultrafutó nyerte meg a legutóbbi két Spartathlont. Ám a magyar csapatban is vannak kiváló futók, hosszú a verseny, bármi megtörténhet.

A kemény szintemelkedések és a hőség mellett a pillanatnyi forma, a nagyszerű ellenfelek, azaz sok minden befolyásolhatja a végeredményt.

Természetesen szeretnék nyerni, de azt mondom inkább, hogy célom a dobogó.

Edzője, Maráz Zsuzsanna mire hívta fel leginkább a figyelmét?

A frissítés hasonló lesz, mint az Ultrabalatonon, mert az bevált. Az UB-n jegeltem magam a meleg miatt, és mert a forróság extra fokú lehet a Spartathlonon, még fontosabb a hűtés. A legfontosabb viszont az lesz, hogy a saját versenyemet teljesítsem, ne fussam el az elejét. Biztosan lesz olyan, aki gyorsan kezd, ám nem szabad utánamennem, azt a tempót kell tartanom, amit előre eltervezünk. Meglátjuk, mi sül ki belőle…

Spartathlon-győztes által felkészített magyar futók is nekivágnak a 246 kilométernek

Jelen állás szerint 23 magyar futó lesz ott az idei Spartathlonon: Evetovics-Balla Hajnalka, Fogarasiné Veres Krisztina, Földi Zsuzsanna, Máté Mónika, Zétényi Szvetlana, Bazsó Tibor, Boros Richard, Cserpák Tamás, Csingár István, Erős Tibor, Gáspár Péter, Horváth Péter, Horváth Tamás, Mihalik Norbert, Nemes László, Prantner Gábor, Rottler Zoltán, Simon György, Simonyi Balázs, Szekeres Tibor, Toldi Péter, Vajda Zoltán és Virág Pál képviseli hazánkat a legendás görög versenyen. A rajt szeptember 30-án, szombaton magyar idő szerint reggel hat órakor lesz Athénban az Akropolisz lábánál, a leggyorsabb futók pedig vasárnap hajnalban érnek Spártába, hogy megérintsék Leonidász király szobrának talapzatát. Sok-sok dobogós helyezés mellett magyar győzelmek is születtek a Spartathlon dicső történelmében, a nőknél Lubics Szilvia 2011-ben, 2013-ban és 2014-ben, Maráz Zsuzsanna – akinek több futója, köztük az UB-győztes Mihalik Norbert (akivel képünkön látható) is ott lesz az Athén és Spárta között haladó mezőnyben – 2018-ban és 2019-ben, az amerikai színekben versenyző Nagy Katalin 2015-ben végzett az élen, a férfiaknál Bogár János 1991-ben, Bódis Tamás pedig 2019-ben lett első.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Azt hitte, nem bírja végig, de számára is hihetetlen módon folytatni tudta
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
A triatlon a szabadidősportban is hódít
A tarahumara csodafutók titka évszázadok óta megfejthetetlen
Otthon, Erdélyben még kesztyűben futott, Horvátországban 27 fok várt rá

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.