Nagyatádról a kínai óriásmaratonira

Öt távon mérethetik meg magukat a futni vágyók vasárnap Nagyatádon, ahol a Wink Maraton legjobbjai a világ egyik legnagyobb futóversenyére is kvalifikálhatják magukat.

Harmadik alkalommal rendezik meg a nagyatádi Wink Maratont, amelyen öt különböző távon tehetik magukat próbára a futók. Lesz 800 méteren Baby Race babakocsis futam, 2.4 kilométeren családi váltó, 7 kilométeres táv és természetesen maratoni, illetve félmaratoni, utóbbi két távon egyéniben és váltóban is lehet futni.

Orbán László versenyigazgatótól megtudtuk, egyre nagyobb részvétellel kalkulálnak, 2017-ben 100 körüli volt a létszám, míg az idén nagyjából 250 indulóra számítanak. A tapasztalatok szerint a résztvevők nagyon szeretik a pályát, mivel szép környezetben futnak, az útvonalat pedig az atlétikai szövetség is hitelesítette, s a későbbiekben akár országos bajnokságot is rendezhetnek.

A legjobbak díja, hogy indulhatnak a világ egyik legnagyobb maratoniján a kínai Hsziamenben. A viadalon tavaly 36 ezren vettek részt, s csak azért nem többen, mert korlátozták az indulók létszámát.

2018-ban a magyarok közül Szabó Tünde riói olimpikon és Simonyi Balázs ultrafutó vett részt a kínai megméretésen. (A fenti kép a 2007-es eseményen készült – Fotó: AFP.)

„Nem azért jönnek hozzánk a futók, hogy Kínában indulhassanak, csak egy része a versenynek, hogy a főszponzor jóvoltából a világ legnagyobb maratoniján lehet részt venni. Ez nem bajnokság, inkább egy fesztivál, amelyen a futás öröméért indulnak, azért, hogy jól érezzék magukat” – tette hozzá Orbán László.

Érdekesség, hogy a szerda óta tartó Város Napja-programsorozat záróakkordja lesz a viadal, a futóverseny és az eredményhirdetés alatt egy zenekar játszik, miközben a futók a belvárosban – várhatóan remek időben – róják a kilométereket.

A Wink Maratonra egyébként már 13. alkalommal kerül sor, s harmadszor lesz Nagyatád a helyszín. A helyi futók mellett Kecskemétről, Pécsről vagy éppen Győrből is érkeznek futók, sőt kínai résztvevője is lesz a vasárnapi viadalnak.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.