Nincs megállás: még ebben az évben le akarja futni a száz kilométert

Karay Gabriella a tapolcai hatórás országos bajnokságon 66 kilométert tett meg, de ennél sokkal merészebb tervei vannak az év hátralévő részére.

Mikor kezdte a futást, és miért?

Az általános iskolában is szerettem futni, már akkor feltűnt, hogy jól megy – mondta Karay Gabriella. – A szülés után, kétezertízben vált komolyabbá a dolog. Fogyni akartam, és elkezdtem három-négy kilométereket teljesíteni. Észrevettem, hogy imádok kint lenni a szabadban, jó kikapcsolódás volt a futás, rendesen feltöltött. Majd az tűnt fel, hogy nem szenvedek, és egyre többet futok. Jóleső érzés volt, és egyszer csak azt tapasztaltam, hogy a mindennapjaim részévé vált.

Miként növelte a távokat?

Eleinte az öt kilométer is nehéz volt, majd szép lassan eljutottam tízig. Aztán egészen húsz kilométerig, onnan pedig egy hajszálra volt a félmaraton. Kétezertizennégyben beneveztem egy félmaratonira, ez volt az első versenyem. Nagyon izgultam, szenvedős volt, de büszke voltam rá, hogy teljesítettem. Ezután elkezdtem tudatosabban készülni, sokat olvastam a futásról és a táplálékkiegészítőkről. Ezt követően minden évben teljesítettem legalább egy félmaratoni versenyt, majd megfogalmazódott a maraton gondolata. Kétezertizennyolcban lefutottam az elsőt, méghozzá négy óra tizenhárom perc alatt. Remek volt, tisztességesen felkészültem. Aztán tavaly novemberben csatlakoztam a Tapolcai Trappolók SE-hez, azóta Földesi József az edzőm, rengeteget fejlődtem a közös munkának köszönhetően.

Sőt, már az ultrafutásban is kipróbálta magát…

Kétezerhuszonegyben a Szőlőskör ötven kilométere volt az első ultraversenyem, majd utána jött egy hatórás esemény.

Azóta négy ötven kilométeres és három hatórás versenyt teljesítettem. Jó érzés, hogy folyamatosan érzem a fejlődést, mindig többet és többet akarok kihozni magamból.

A március eleji hat órás ob-n hatvanhat kilométert teljesített, ezzel az ötödik helyen végzett.

Az ezt megelőző hatórás versenyemen hatvan és fél kilométert teljesítettem, ahhoz képest most sokkal többet. Ráadásul ez a leghosszabb táv, amit egyben megtettem. Ez elsősorban Földesi József felkészítésének köszönhető. Ötven kilométerig remek volt minden, még gyorsítani is tudtam, ekkor másfél óra még hátra volt. A terv hatvankét-hatvanhárom kilométer volt, a hajrá nehézen ment, koncentrálni kellett, hogy ne essek ki a ritmusból. Aztán elértem a hatvanhárom kilométert, majd még volt annyi energiám, hogy felmentem hatvanhatra. Nagyon elégedett vagyok, nem gondoltam volna, hogy ennyi van bennem.

Mi a legnagyobb célja?

A nagy célom, hogy a száz kilométer mielőbb sikerüljön. Jó lenne, ha még ebben az évben…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Három esőnappal és féláras atlétikai vb-belépőkkel vár az idei Balaton-átevezés
Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Ibra a futballtól elbúcsúzott, de a tékvandó és a kidolgozott felsőtest marad
Az Ultra-Trail Hungary győztesének az újabb nagy kihívás a Mont Blanc-futás
Edzés a füles ágyúgolyóval: hatékony, de veszélyes is lehet

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár
Egy tragédia margójára: a hegymászókat nem megérteni kell, hanem elfogadni

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.