Olykor heti kétszáz kilométer futással készül a nagy kihívásra Ferenczi István

Az NB I-es paksi futballcsapat erőnléti edzője nehezen egyezteti össze munkájával az ultrafutást, de megoldja.

Talán már közismert, honlapunk is többször írt róla: a korábbi kilencszeres válogatott labdarúgó, az egyebek mellett a Győri ETO-ban, a Ferencvárosban, az MTK-ban, a Vasasban vagy éppen az angol Barnsleyban is futballozó, 2020-ban végleg visszavonuló Ferenczi István 2017 óta megszállott hosszútávfutó, egy időben például mindennapos volt, hogy solymári otthonából futva ment Angyalföldre edzést tartani, amikor a Vasas erőnléti edzője volt. Jelenleg a Paks NB I-es csapatánál dolgozik ugyancsak erőnléti edzőként Waltner Róbert vezetőedző segítőjeként.

De a futásról továbbra sem tett le, még ha olykor nehéz is összeegyeztetnie a versenyeket a munkájával.

„Nyilván ezek a futóversenyek általában – nem csak a külföldiek, hanem az itthoniak is – hétvégére esnek, ezért nagyon nehéz lesz kiviteleznem, hogy elinduljak, hiszen a meccsek is hétvégén vannak – mondja a Csupasportnak Ferenczi István, aki már részt vett a Pheiddipidész Runon is, ami a Spartathlon dupla távja, Athén–Spárta, majd Spárta–Athén az útvonal, 494 kilométer hosszú. Nekünk a hosszabb szünet ugye télen van, januárban, olyankor viszont nem nagyon vannak futóversenyek, úgyhogy próbálom megragadni minél többször azt a kevés lehetőséget, hogy el tudjak menni egy-egy versenyre. A heti edzésmunkám nem változott, inkább a versenyekből van most kevesebb.

Mivel most a katari világbajnokság miatt a futballbajnokság hamarabb ér véget, el tudok menni újra a dupla Spartathlonra.”

Waltner Róbert vezetőedzővel Pakson (Fotó: Paksi FC)

De hogy tudja összeegyeztetni a felkészülést a futballedzői munkával?

„A pihenésből veszem el az időt, általában hajnalban kelek, és akkor tudom le az edzést, úgy érkezem meg a csapat edzésére – mondja Ferenczi István. – Ingázom a családi otthon és Paks között heti többször, és amikor nem jövök haza Paksról, hanem lenn alszom, vagy onnan utazunk meccsre, akkor általában ott csinálom ezeket a hosszabb futásaimat, amelyek több órát vesznek igénybe. Általában egy héten hat edzésem van, de legalább öt mindig, és folyamatosan növelem a kilométereket, olyan makrociklusokban, hogy három hét terhelést követ egy regenerációs hét.

Általában száz pluszos heteim vannak, száz és száznegyven kilométer közöttiek, de volt száznyolcvan–kétszáz kilométeres hetem is. Nyilván ezt sem egyszerű összehozni.

Ezekre a versenyekre nem elég, ha csak apránként rakjuk össze a kilométert, el kell menni gyakran akár nyolc–tíz órát is egyben futni, ezt nehéz kivitelezni, leginkább úgy oldom meg, hogy hajnalban megyek ki, majd este is futok, ez muszáj ahhoz, hogy az ember célba érjen.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.