Pokoli élmény marad Arjen Robbennek élete első maratonija

Bár célba ért a rotterdami futóversenyen, elmondása szerint sohasem szenvedett ennyire.

Volt olyan időszak, amikor a Chelsea-ben, a Real Madridban és a Bayern Münchenben is futballozó Arjen Robbent a világ egyik legjobb szélsőjeként tartották számon, és bizony az ellenfelek védőinek gyakran okozott fejfájást a villámgyors holland labdarúgó. Fénykorában talán sprinterként is megállta volna a helyét, nemrég azonban bizonyította, hogy a hosszútávfutásban sem rossz, még ha azt nem is élvezi annyira.

A tavaly nyáron a Groningentől visszavonuló harmincnyolc éves játékos Rotterdamban nemrég lefutotta élete első maratoniját – méghozzá kimondottan jó idővel.

A BL-győztes labdarúgó három óra, tizenhárom perc alatt teljesítette a negyvenkét kilométeres távot, és az 1280. helyen végzett az 9187 tagú mezőnyben.

Más kérdés, hogy nem volt maradéktalanul elégedett, mert szeretett volna három órán belül célba érni, ám az első harminc kilométer után érezhetően elfáradt. Addig körülbelül 4:10-es kilométereket futott, míg utána már öt percre nőtt ez az idő. Szégyenkeznie persze egyáltalán nem kell, mindenesetre azt is elismerte, hogy bizony nem ez volt élete legkellemesebb három órája.

„Egyáltalán nem élveztem, pokoli volt, és sportolói pályafutásom során most először tapasztaltam meg, mit jelent valójában a szenvedés – idézte őt a diariodeltriatlon.es – Volt, hogy fájt mindenem, és alig volt erőm folytatni. A közönség buzdítása rengeteget segített, köszönöm mindenkinek, aki biztatott. Az elején aggódtam, hogy milyen időt futok, de aztán ezt később elengedtem, csak az számított, hogy beérjek. Kemény volt, megfordult a fejemben, hogy feladom, de végigcsináltam, amire nagyon büszke vagyok. Volt, aki nem tartott normálisnak, amikor belevágtam, de imádok sportolni, és ezzel egy újabb célt teljesítettem.”

(Kép: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.