Disznóbendő-rugdosástól az Európa-bajnokságig

A világ sportja sorozatban mi is lehetne aktuálisabb téma, mint az Európa-bajnokság tükrében a labdarúgás: a futball a világ legnépszerűbb sportága – felfedjük tüneményes fejlődésének jelentős pillanatait.

A sporttörténészek egy része a labdarúgást a kora középkori Angliában divatos melées, vagy mellays nevű ünnepi, a tél búcsúztatására rendezett játékból, mások a bretagnei soule-ból, de vannak, akik a flandriai solból származtatják. Az összkép azonban kelta eredetre utal. A résztvevőknek a rituális játékokban egy szalmával és egyéb kacatokkal kitömött disznóbendőt, később egy bőrbe varrt felfújt marhahólyagot kellett a szomszéd faluba vagy egy bizonyos célba eljuttatni.

A labdát ekkor még a rúgáson kívül dobással, gurítással, ütéssel sőt cipeléssel is továbbíthatták – ez tulajdonképpen azt is jelenti, hogy egy sereg labdajáték ősét tisztelhetjük a farsangi virtuskodásokban.

Persze ennél régebbi időbe is visszamehetünk: a feljegyzések szerint már a rómaiak is ismertek egy harpastum nevű játékot, amelynek eredményéből bizonyos eseményeket megjósoltak vagy a jövőt vélték befolyásolni. A cél ebben a játékban az volt, hogy az ellenfél térfelének határvonalán túl mind messzebbre juttassák el a labdát – ebből könnyen kiolvashatók a térfoglaló, terjeszkedő, expanzív gondolkodásra nevelő pedagógiai célok is.
Nem tudni pontosan, hogy a római hódítók brit földre lépve elterjesztették-e a harpastumot, ám valószínű, hogy igen, mert az említett célok a melées elnevezésű játékban is felfedezhetők. Az is valószínűvé teszi ezt a feltételezést, hogy a „tömegfutball” – amelyben létszámkorlátozás nélkül mindenki játszhatott – legrégebbi emlékei a rómaiak alapította Chester városához fűződnek. A helyi elszámolási jegyzékek szerint a városi cipész- és csizmadiacéhek minden évben nagy tétel bőrlabdát szállítottak a gyapjúkereskedőknek, ők ugyanis húshagyó kedd napján a Bohee Hall és a városháza közötti téren nagy mérkőzéseket rendeztek.

A másik hagyomány szerint egy kivégzett dán útonálló levágott feje volt az első „labda” – s bár ez kevésbé hihető, de annyi mégis ki- és leszűrhető a legendából, hogy az ottani ősfutballhoz (is) kapcsolódtak bizonyos rontásűző hiedelmek.

A XIII. században a játék népszerűsége ugrásszerűen megnőtt, főként a mesterlegények és diákok űzték nagy igyekezettel. A mérkőzések már nem szorítkoztak a húshagyó keddi rítus idejére, hanem mindennapos látványossággá váltak a városokban és a vidéki réteken. Az angol uralkodók jogosan kezdtek attól félni, hogy a tömegszenvedéllyé váló elfoglaltság elvonja alattvalóikat az íjászat, a lovaglás és a vívás gyakorlásától, s ezzel a királyi seregek ütőképességét veszélyezteti. Arról nem beszélve, hogy a falvak egymás között vívott mérkőzései során a labdáért dulakodó ifjúság hosszú mérföldeken keresztül elpusztította a vetést. Hiába tiltották a királyi és a magisztrátusi rendeletek, nem tudtak gátat vetni a játék népszerűségének. A forrásokban egymás után bukkan fel számos olyan település neve (Derby, Corfe, Castle, Alnwick), ahol fesztiválszámba mentek a tavaszi találkozók.

Érdekességként említjük, hogy Skóciában a férfiak tétre menő futballviadalai előtti és utáni napokon nemegyszer a falvak férjezett asszonyai is kemény mérkőzéseket vívtak – a hajadonok vagy a vénlányok csapatával…

Egy skót történetíró jegyezte fel: 1297-ben kirobbant az angol-skót háború, de a harc egyik oldalon sem zajlott teljes odaadással, I. Edward gyalogságának – 3500 hadban álló férfinak – paranccsal kellett megtiltani a futballt, hogy a játék helyett az ősi ellenséggel küzdjenek. Nem tudjuk, hogy a krónikás feljegyzése mennyiben helytálló, az azonban tény, hogy a futballjátékokat 1365-ben már félreérthetetlenül katonai okok miatt kezdték üldözni, és e tárgyban további rendeleteket is hozott II. Richárd, IV. Henrik, VIII. Henrik, majd később I. Erzsébet. Persze, a tilalmak hosszú távon nem voltak hatásosak, sőt a fesztiválszerűen rendezett tavaszi mérkőzések voltak inkább harcosak, mert gyakran tömegverekedéssé fajultak. Az 1602-ben keltezett feljegyzés már arról tanúskodik, hogy a bizonyos vidékeken goalnak nevezett kapukat három-négy mérföldre helyezték el egymástól. Az is gyakorivá vált, hogy több falu egyesített csapata küzdött egymás ellen, de ez még nem a válogatást, hanem azt a célt szolgálta, hogy a csapat létszámát és ütőképességét növelhessék.

A forrásokban szereplő football, hurling, campball elnevezések onnan származnak, hogy minden tájegységnek kialakult a saját játékstílusa és szabályrendszere. Mindazonáltal mindegyikben megvolt a mai csapatjátéknak is néhány alapeleme, például a passzolás, az összjáték, a térnyerés, sőt még a területvédekezés is.

Az hogy a tömegfutball modern csapatjátékká vált, a college-oknak, az angol kollégiumoknak köszönhető. A XIX. század elején felvirágzó intézetekben főként a gazdagabbak gyermekei tanultak, és nem volt módjuk a hazai környezetben egyénileg űzött testgyakorlatokra (íjászat, solymászat, lovaglás), rászoktak tehát a régebben főként céhlegények kultiválta zajos-lármás játékokra, holott ezeket az iskolai rendtartás részben tiltotta, a közvélemény pedig nem tartotta gentlemanekhez méltónak. Az 1820-as évek public schooljainak diáksága azonban már legalább olyan lelkesedéssel űzte a labdarúgást, mint az ír eredetű játéknak tulajdonított krikettet. Kirekesztették belőle a durvaságot, korlátozták a pálya méreteit és a résztvevők számát. A játékstílus az egymással versengő kollégiumok helyi szokásainak és lehetőségeinek megfelelően elkülönült. Etonban, ahol kis játszóterek voltak, kialakult a wallgames, míg Rugbyben a város nevét viselő küzdelmes játékforma. Ez utóbbiról nemcsak a rugby, azaz rögbi elnevezés tanúskodik, hanem a játékstílus megalapítójának tettét megörökítő kollégiumi emléktábla felirata is: „Ez a kő emlékeztet William Webb Ellis érdemeire, aki – finoman megvetve a korábban játszott futballszabályokat – először vette a labdát a kezébe, s úgy futott vele. Így alapította meg a rögbijáték különös formáját az Úr 1823. évében.”

Cambrigde diákjai 1846-ban határozatba foglalták, hogy ragaszkodnak a tisztán lábbal játszott futball ősi hagyományaihoz. A negyvenes években az iskolák falain kívül is tucatjával alakultak olyan társaságok, amelyek a mai labdarúgáshoz hasonló stílusban játszottak, míg az iskolaszékek vezetői a mérkőzések pedagógiai finomítása és a labdáért való verekedések megelőzése végett állandóan szorgalmazták a futball megregulázását. Ezek hatására a legtekintélyesebb kollégiumok öregdiákjainak tollából 1848-ban napvilágot láttak a cambrigde-i szabályok, amelyeket azonban az iskolai igazgatók még nem fogadtak el.

Amikor 1855-ben híre kelt, hogy a sheffieldi kollégium végzett hallgatói engedély nélkül megalakították a világ első labdarúgó-egyesületét Sheffield Club néven, s a példájukat mások is követték, valóságos pedagógiai háború tört ki a labdarúgás körül.

A konfliktusnak az vetett véget, hogy az Anglia-szerte ismert krikettjátékosból Uppingham rektorává emelkedett Edward Thring 1862-ben a cambridge-i szabályokat átdolgozta, s az iskolaszékekkel is jóváhagyatta – és abban a pillanatban, vagyis 1863. október 28-án a csak lábbal és fejjel űzött soccer különvált az egész testet igénybe vevő rögbitől. A kollégiumok és a már működő társadalmi egyesületek megalakították a Londoni Futballszövetséget, a Football Association of Londont, és a testület elfogadta a Thring-féle szabályokat, rögzítette a játékosok számát, a pálya alakját és méreteit, majd 1866-ban Sheffield és London között sor került az első válogatott mérkőzésre. A labdarúgás kinőtt a kollégiumok falai közül, és megkezdte hódító útját, amely még most, 2024-ben sem ért véget – lám, millió és millió ember követi ezekben a napokban is az Európa-bajnokság, valamint a Copa América küzdelmeit…

A világ sportja sorozat eddigi részei

– Eszkimó hagyatékból született a harcos kajakpóló

– Kalari: négyezer éves önvédelmi sport

Látványos passzok és gólok – lóhátról

Népszerű nép játék volt egykor a magyar méta
A tarahumara csodafutók titka évszázadok óta megfejthetetlen
Az ökölszabály: egy pattanás után ütni kell!
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Bravúrosan visszajött a mélypontról, ismét bronzérmet szerzett Kaliforniában
Létrás átkelés a 700 méter mély szakadék felett
Magyar virtus: finoman eldobott böltetőpálca
Borissza Johanna immár az országútra koncentrál, s bizakodó a jövőre nézve
Majthényi Szabolcs az olimpiai esélyekről és a balatonföldvári szörfvébéről

Videók

Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon

Hegymászás

A Mount Everest máig megoldatlan százéves rejtélye
Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.