Puskás Balázs holtpont nélkül teljesítette első Korinthosz 160-át

Hét éve sportol rendszeresen, ma már a testvérével Edelényben népszerűsíti a futást, s többek között online amerikai futókurzuson vesz részt.

Puskás Balázs életében hét éve van jelen a futás, rendszeresen jár terepre. Tavaly teljesítette a Korinthosz 160-at, elmondta a tapasztalatait a versenyről, valamint beszélt az Edelényi Futók Egyesületéről is.

„Kétezertizenötben kezdtem a futást mondta a Csupasportnak a 40 esztendős Puskás Balázs. Mivel irodai munkát végzek, muszáj volt sportolnom valamit, ráadásul kicsit el is voltam hízva.

Az elején rendesen szenvedtem, aztán egyszer csak átbillentem, azóta elképzelhetetlen az életem futás nélkül.

Imádok a szabadban lenni, csodálatos helyeken járok futás közben.”

A sportoló borsodi, ám ma már Dunakeszin él, s aszfalton és terepen is szeret futni, de utóbbit egyértelműen jobban preferálja. Sokáig nem vonzotta a versenyzés, mivel nem szereti a tömegrendezvényeket, ám az első futóversenyén nagyon megtetszett neki a légkör és a hangulat, így ezután több eseményen is részt vett.

„Korábban a Korinthosz 80-at, tavaly pedig a 160-at is teljesítettem már. Remek volt, az egyik kedves ismerősöm frissített, ami pluszörömöt jelentett. Nem volt holtpontom, a végére azért rendesen elfáradtam. A gyomrom vacakolt egy kicsit, de összességében nagyon jó élmény volt. Volt egy éjszakai rész, amely kifejezetten tetszett.”

Testvérével és barátaikkal egyengetik az Edelényi Futók Egyesületének útját, amely egyre népszerűbb a városban.

„Az egyesület azért jött létre, hogy Edelényben minél jobban népszerűsítsük a futást. Igazából ez a bátyám szerelemprojektje, ő ott lakik a városban. Ő az elnök, én egyesületi tag vagyok, s nyilván segítek neki mindenben. Kezelem az közösségi médiát, valamint kommunikációs anyagokat készítek. Szerencsére elég jól beindult, egyre több futónk van. Sokszor meghívunk közismert sportolókat, remek közösségépítő ereje van. Edelényben korábban nem sokan futottak, ám most már hétvégente nem lehet úgy kimenni az utcára, hogy ne találkozzunk futókkal.”

Mivel szellemi munkát végez, ezért egy-egy futás remekül felfrissíti a gondolkodását.

Rendesen elfárad, de mégis feltöltődik. Hetente nyolcvan és száztíz kilométer közötti távot tesz meg.

„Szeretek hosszúakat futni, tavaly részt vettem a Mátrában egy 115 kilométeres versenyen, ami remekül sikerült. Az egyik legjobb élményem volt, s meg kell említeni, hogy az önkéntesek fantasztikusak voltak. Bármelyik pontra érkeztem, azonnal vették ki a szemetet a kezemből, már dobták is ki, a kulacsomat pedig már töltötték is. Igaz, a talpam megsérült a végére, de így is jó volt.”

Ez évben az Ultra Trail Hungary, a Bükki Kilátások, a Mátrabérc és a Vadrózsa 160 a cél, ám ezek mellett is szóba jöhet még néhány verseny. Puskás Balázs tavaly elkezdett egy futással kapcsolatos online amerikai kurzust, ami mellett sokat is olvas, így folyamatosan fejleszti tudását, s rengeteget tanul a témáról.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.