Sportszerű jelenetek, izgalmak, remek hangulat – ilyen volt az első Celtic63

Baranyai Máté főszervező meg volt elégedve az aszfaltos és terepes részeket is tartalmazó Celtic63 ultrafutóverseny első rendezésével.

Milyen volt elsőre a Celtic63?

Szerettünk volna egy olyan hibrid futóversenyt életre kelteni, amely tartalmaz aszfaltos és terepes részeket is – mondta Baranyai Máté versenyszervező a múlt hétvégén rendezett versenyről. – Így hoztuk létre a Celtic63-at, amelynek nem véletlen a névválasztása:

Ajka környékén annak idején kelták éltek, ráadásul minden zöld-fehér volt.

Az útvonal csodálatos környéken vezetett, Ajkáról indult, érintette többek között a Művészetek Völgyét és a Kab-hegyet is, majd Ajkára ért vissza. Ritkán járnak az emberek ezeken a szépséges helyeken. A tervünk az volt, hogy csak jövőre rendezzük meg először az eseményt, ám olyan sokan győzködtek minket, hogy már most belevágtunk. Egészen jól sikerült a nulladik rendezés, erős mezőny, kiváló hangulat és nagy izgalmak jellemezték a versenyt. Büszkék vagyunk a szervezésre, a versenyre, és nem utolsósorban a futókra, szuperek voltak.

Ritkán látható izgalmak voltak mind a nők, mind a férfiak között. Hogy emlékszik az eseményekre?

Való igaz, elképesztően izgalmas volt a hajrá. Ami a nőket illeti, Stefanovits Anna tizenegy másodperccel előzte meg Maráz Zsuzsit, majd egy perc múlva az Ultra Tisza-tó-győztes Tóth Tímea futott be a harmadik helyen. A férfiaknál a fiatal Petróczi Márton győzött, ami azért nagy szó, mert ő elsősorban futballista, korábban spartanozott is, persze ha van ideje és fut, egészen nagy dolgokra képes. A második helyen megosztva Drexler Gábor és Banka Balázs végzett, a harmadik pedig Szintay Ágoston lett.

Nem sok futóversenyen láttunk olyat, amilyet Banka Balázs tett. Le a kalappal előtte, elképesztően sportszerű gesztust tanúsított, amikor nem előzte meg a sérült Drexler Gábort.

Gábor remekül kezdett, jól is futott, majd negyvenhét kilométer környékén megsérült a jobb térde, ami miatt belassult. Utolérte őt Balázs, aki amikor meghallotta, mi történt, úgy döntött, nem hagyja le társát.

Együtt értek be a második helyen, elképesztően sportszerű dolog történt, egyértelmű volt, hogy úgy dönt a versenybizottság: mindkét srácnak jár az ezüstérem és az ezzel járó díjazás.

Továbbá az sem volt kétséges, hogy fair play díjat adunk Balázsnak, ugyanis tényleg különleges dolgot tett. Így telt a Celtic63 nulladik kiadása, jövő augusztusban folytatjuk, illetve addig is egyénileg teljesíthető lesz az útvonal, és a privát örökranglistára kerülésért jár majd egy szép befutóérem.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.