Száz mérföld után újabb világrekord

A litván Aleksandr Sorokin két legyet ütött egy csapásra, és az angliai Ashfordban rendezett ultrafutóversenyen a száz mérföldes és a tizenkét órás táv világcsúcsát is megdöntötte.

Nemzetközi mércével mérve is remek eredményeket hozott a hétvégén Ashfordban (Kent, Anglia) rendezett ultrafutóverseny. Az Athletics Weekly beszámolója szerint Aleksandr Sorokin meg sem állt a világcsúcsig száz mérföldön, míg Samantha Amend a brit rekordot múlta felül ugyanezen a távon a négyszáz méteres atlétikai pályán körözve.

A szombati Centurion Running Track 100 elnevezésű eseményen Sorokin 11:14:56 alatt tette meg a nagyjából százhatvan kilométernek megfelelő száz mérföldet. Sőt le sem állt, mivel amikor segítői egy papírcetlin jelezték a lehetőséget, egy másik csúcsra is „ráment”, majd meg is döntötte: tizenkét óra alatt 105.825 mérföldet tett meg (170.3 km). A korábbi csúcsokat egyaránt Zach Bitter tartotta még 2019-ből 11:19:18-cal, illetve 104.88 (168 km) mérfölddel.

Aleksandr Sorokin annak ellenére elképesztően jól futott, hogy a felkészülés utolsó szakaszát futópadon teljesítette, mert a verseny előtti időszak egy részét az ilyenkor szokásos karanténban töltötte Nagy-Britanniában.

A szervezők egyébként ügyeltek arra, hogy később ne legyen probléma a rekord hitelesítésével, gondoskodtak minden olyan feltételről, amely ilyenkor szükséges. Így aztán Sorokin boldogan pózolhatott a litván zászlóval a célban. Ünneplését egy nála sokkal rövidebb távokra „szakosodott” futótól kölcsönözte: a célban a Usain Bolttól a fél világ által ellesett villámszerű pózban ünnepelt.

Magyar szemmel is lehetnek emlékeink a 2017-ben a Spartathlonon diadalmaskodó litván férfiről, hiszen 2019-ben az abban az évben ugyancsak Spartathlon-győztes magyar kiválóságot, Bódis Tamást megelőzve szerzett aranyérmet a franciaországi 24 órás világbajnokságon. Amikor Sorokin nem fut, krupiéként dolgozik egy kaszinóban.

Valamivel később a nőknél is sosem látott eredményt könyvelhettek el, a civilben az IT-szektorban dolgozó Samantha Amend is beért, a 14:34:05-nek köszönhetően alaposan felülmúlta a korábbi rekorder Robinson 1990-es 14:43:30-as idejét.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.