Szinte védjegye, hogy félmeztelenül versenyzik, már a szaúd-arábiai hőségre edz

Jól kezdődött Pusztai Dominik éve, a legjobb magyar férfieredményt érte el a salgótarjáni sprintfutamban, csak 12 másodpercen múlt a korosztályos első hely.

Az év első hazai Spartan-versenyén kiválóan teljesített januárban Salgótarjánban, a férfiak között a legjobb magyar eredményt elérve nyolcadik lett abszolútban a sprintben. Elégedett?

Igen, teljes mértékben – mondta Pusztai Dominik a Csupasportnak. – Habár tizenkét másodpercen múlt a korosztályos első hely, meg kell elégednem ezzel az eredménnyel. A főversenyem február végén a Szaúd-Arábiában megrendezendő OCR nevű megméretés lesz, arra készülök gőzerővel.

Mielőtt rátérnék a szaúdi eseményre, beszéljünk még a salgótarjáni versenyről. Milyen volt?

A pálya elég veszélyessé vált, ugyanis rendesen le volt fagyva. Az évek alatt már-már a védjegyemmé vált, hogy félmeztelenül versenyzek, ez most is így volt, a rajtban nagyon fáztam, de gyorsan bemelegedtem.

Az egyik barátommal mentem, beálltunk egy jó kis tempóra, húztuk egymást előre, ám ő hibázott az egyensúlyozós feladatnál, én pedig nem, így továbbhaladtam. Néhányszor elcsúsztam a jeges pályán, de szerencsére nem ütöttem meg magam.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást?

Az egyensúlyozós rész. A dárdától féltem a legjobban, míg az egyensúlyozós feladatnál le volt fagyva az eszköz, valamelyest tartottam tőle, de szerencsére elsőre ment.

Egy kicsit tekintsünk vissza a múltba. Mióta űzi a Spartant?

Eplényben vettem részt az első versenyemen 2018-ban. Előtte triatlonoztam, a Spartanról nem tudtam semmit, de az első megméretésemen egyből beleszerettem. 2020-at végigversenyeztem, ott voltam az összes hazai eseményen, és Spanyolországban is futottam. A közép-európai regionális bajnokságban győztem a korosztályomban, majd az egyik ismerősöm által megismerkedtem az OCR-rel. Az első OCR-versenyemre felkészületlenül mentem el, nem volt kellemes… Aztán egy egyesülethez kerültem, folyamatosan fejlődtem, a 2022-es Európa-bajnokságon kétszer is bekerültem az első háromba. A Spartant az utóbbi időszakban valamelyest elhanyagoltam, most kezdek visszatérni. A salgótarjáni verseny felkészülés volt a fő versenyemre, a februári nyolcórás sivatagi viadalra Szaúd-Arábiában.

Hogyan készül?

Hetente százhetven kilométert futok, erősítek, falat mászok, és akadályedzéseket végzek. A szaúdi OCR-en jelentős a pénzdíjazás, így nagy céljaim vannak. Nehéz itthon készülni az ottan körülményekre, de amennyire lehet, próbálok mindent megtenni. A konditeremben jól felöltözve, réteges ruházatban futok, illetve próbálok külföldre, melegebb helyekre utazni és ott készülni. Előreláthatólag harminchat Celsius-fok lesz Szaúd-Arábiában, én pedig Spanyolországban és Dubaban is edzettem az utóbbi időszakban. Szeretek utazni, egy-egy ilyen út alkalmával összekötöm a kellemeset a hasznossal, várost nézek, és edzek is.

Milyen céljai vannak még ebben az évben?

Az OCR Európa-bajnokságot sajnos ki kell hagynom, de a világbajnokság tervben van. Ezen kívül a lehető legtöbb külföldi versenyen is részt szeretnék venni. Vannak céljaim, keményen dolgozom, hogy elérjem őket.

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.