Tippek új csapatoknak az Ultrabalatonra

Szakadó eső, kevés pihenés, sötétben futás. A Balaton megkerülése hatalmas élmény minden résztvevő csapatnak, de nem árt előtte alaposan, testileg-lelkileg felkészülni.

Már bizonyára mindenki izgatottan készül a hétvégi Ultrabalatonra, amelyet jó hosszú ideje várunk már, lévén az eredetileg májusban megrendezésre kerülő eseményt az idén is elhalasztották a vírushelyzet miatt. A csapatokban indulóknak csaknem egy éve, még tavaly novemberben, egy borús hétvégi délutánon kellett a monitor előtt ülve villámgyorsan kattintaniuk, és drukkolniuk, hogy bekerüljenek a bakancslistás nagy versenyre, amelyet véleményem szerint minden futónak ki kell próbálnia életében legalább egyszer.

Többtagú csapatban, barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel indulni igazi bulifutás lehet, persze arra is edzeni kell előtte.

Lévén itt huszonnégy órán belül legalább kétszer kell rajthoz állni, még egy tíztagú csapat versenyzőjére is legalább kétszer tíz kilométer jut, akár csupán néhány órás pihenővel a kettő között. Mivel huszonnégy órás versenyről van szó (a legtöbb csapat ennyi időn belül általában teljesíteni szokta a 216 kilométeres kört), azzal is számolni kell, hogy ilyenkor két napig egyáltalán nem alszik az ember – vagy csak nagyon keveset.

A régi motorosok mellett sok új csapat is indul minden évben, vagy éppen összeszokott csapatokhoz csatlakoznak be újoncok, netán utolsó pillanatban lesérültek helyére beugró tartalékosok. (Az első UB-men én éppen így indultam: előtte alig két héttel csatlakoztam egy betegség miatt kiesett tag helyére.)

S hogy mire készüljön, akinek ez lesz ez első Ultrabalatonja?

A szakaszokat már minden csapat felosztotta egymás között. A szakasztérképeket meg tudod nézni a verseny oldalán. Bár az útvonal mindenhol jól láthatóan jelölve van, azért nem árt képben lenni, merre is kell menni, mekkora szintkülönbséggel számolhatunk, és a legfontosabb, hogy hol található a váltópont.

A versenyen online lehet követni egymást, ez is nagyon hasznos, mert az addig rendben van, hogy sokan előre kalkulálnak egy meghatározott idővel-tempóval, de ez a valóságban változhat. Nálunk volt olyan, hogy szinte rohanni kellett a váltópontra, olyan jól haladtak a futóink, akik a tervezéskor kisebb átlagtempóval számoltak.

A váltópontokra érdemes mindig időben érkezni, akár fél órával korábban ott lenni.

Így kényelmesen le lehet parkolni, átöltözni, mosdóba menni és elsétálni a sátorhoz, ahová bármelyik percben megérkezhet a csapattárs.

Akik több autóval érkeznek (tíztagú csapatnak általában két-három kísérőautója szokott lenni), célszerű úgy beosztaniuk a szakaszokat, hogy az egy autóban utazók egymást váltsák, így a következő indulásukig hosszabb, többórás pihenőidejük is lesz.

A többórás szünetet érdemes pihenéssel, nyújtással, hengerezéssel tölteni, sőt ha belefér egy könnyű, meleg ebéd vagy vacsora, az is nagyon jóleshet. Arra viszont vigyázzunk, hogy ne tömjük tele magunkat, hagyjunk elég időt az étkezés és a következő indulás között.

Mindenkit máshol ér az éjszaka, a szerencsésebbek vissza tudnak menni a szállásra aludni.

Bár ilyenkor mindenkiben dolgozik az adrenalin, azért egy rövidke alvást célszerű beiktatni, még az autó is megfelel erre a célra. Jobb, mintha semmit sem pihennénk.

Biciklis kísérője nem minden csapatnak van, de szerintem nagyon hasznos, ha van mellettünk valaki, főleg éjszaka. Éjjelre már eléggé elszakadnak egymástól az emberek, és előfordulhat, hogy koromsötét szakaszokon egyedül kell futni. Ilyenkor jól jön, ha nem vagyunk egyedül. A fejlámpa vagy testlámpa és a láthatósági mellény kötelező futónak, biciklisnek is, ez egyértelmű.

Arra is készüljünk, hogy bármilyen időjárási körülmény befolyásolhatja a versenyt.

Lehet, délben még ujjatlan felsőben fut az ember a tűző napon, éjjelre viszont hosszúnadrág és kabát kell. Sőt, mint tudjuk, nincsen Ultrabalaton eső nélkül! Érdemes készülni rá, hogy esetleg szakadó esőben kell futni, legyen vízálló a ruházat és a felszerelés. Tavaly nekem az éjszaka közepén, a legnagyobb viharban kellett lefutnom a 13 kilométeres szakaszom, alig néhány óra pihenés után. A zoknimban tocsogott a víz, konkrétan bugyiig áztam, mégsem állhattam meg, mivel tudtam, hogy a váltóponton vár a társam, és ugye mindent a csapatért!

Bármi közbejöhet, olyan is, amire nem tudsz előre felkészülni. Például lesérülhet egy csapattag, akinek a helyére sürgősen be kell ugrania valakinek. Ez a verseny kicsit a komfortzónából való kilépés lesz, de nagy élményt nyújt, az biztos.

Néhány apróság a végére a felszerelést illetően: annyi váltóruha és cipő legyen nálunk, ahányszor indulunk, illetve a végére, a befutóra sem árt száraz öltözék. Mobiltelefon-töltő, powerbank is kell, meleg takaró a kocsiban való szunyókáláshoz vagy piknikezéshez, henger, regeneráló krémek, gyógyszer hasmenésre és fejfájásra, megfelelő frissítés, és minden, amit egyénileg hasznosnak ítélünk.

Egy dolgot pedig semmiképp se felejtsünk otthon: a jó hangulatot!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.