Ultrabalaton-hangulat, terepen

Csopakon 21, 42 és 100 kilométeren rendezték meg az első Burger King Ultrabalaton Trailt, amelyet Peyer Zoltán, illetve Németh Nóra nyert meg.

Ultrabalaton is meg terepfutás is. Elsőre Mátyás király-féle ellentmondásnak (hoztam is, meg nem is) tűnhet az előző mondat, de a megoldást is eláruljuk: a hétvégén Csopakon került sor az első Ultrabalaton trailre! A 21, 42 és 100 kilométeres viadal ráadásul jól sikerült, elsőre több mint 1800 résztvevője volt, s már biztos, hogy jövőre jön a folytatás.

„Több mint háromszázan álltak rajthoz egyéniben, a többi ezerötszáz résztvevő pedig száz kilométeren, a csapatversenyben indult – újságolta Zelcsényi Miklós főszervező. – A pálya vonalvezetése elsőre nem tűnt túl erősnek, kétezer méter szintkülönbség volt benne, de azért az utolsó kilenc kilométer kemény volt. Örülök, hogy első alkalommal ennyi indulónk volt, a résztvevők harminc százaléka most vett részt először terepfutóversenyen. Sok pozitív visszajelzést kaptunk.”

A versenyközpontnak a csopaki élménypark adott otthont, az útvonalon tíz váltópontot helyeztek el, amelyek küllemükben, illetve hangulatukban (zenével várták az érkezőket) az Ultrabalatont idézték meg.

A Burger King Ultrabalaton Trail útvonalának kijelöléséhez 2500 szalagot használtak, amelyeket másnapra össze is gyűjtöttek a szervezők, s nemcsak erre figyeltek, hanem arra is, hogy a terepfutóversenyeken bevett módon nem használtak eldobható poharakat a frissítőpontoknál.

A főszervező hozzátette, biztos benne, hogy a versenynek lesz folytatása.

„A regisztrálóknál sokat számított az Ultrabalaton brand, és nekünk is fontos, hogy jól sikerült a debütálásunk, amelyhez sok segítséget kaptunk többet között Erdei Andrástól, Csányi »Csanyától« és a versenyt megelőző tesztfutásával Takács Krisztián »Csipi« is hasznos tanácsokkal látott el bennünket – folytatta Zelcsényi Miklós. – Jó mezőny is jött össze, az élen nagy csatát vívott egymással a Peyer Zoltán, Gyurkó Péter, Cserpák Tamás hármas. Gyors pályát jelöltünk ki, mondtuk is, hogy ha valaki kevesli a szintet, növelje a tempót!”

A megméretés érdekessége, hogy itt vesztette el a „terepfutó-szüzességét” Rákóczi Ferenc rádiós műsorvezető, s ahogy Zelcsényi Miklós megjegyezte, Feri keményen nyomta, mert a 21 kilométer végén azért nem volt őszinte a mosolya.

(Nyitókép: Burger King Ultrabalaton Trail facebook oldala)

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.