Virtuális Zúzmara 55 ezer kilométeren

A Budapest Sportiroda virtuális eseménnyel indította az évet, a Zúzmara Futófesztiválra több mint ötezren neveztek és az Egyenlítő hosszánál is többet futottak.

A koronavírus-járvány idején reneszánszukat élik a virtuális futóversenyek, amelyeken a választott távot nem egy valóságos rendezvényen, hanem tetszőleges helyszínen teljesítik a résztvevők, a teljesítés igazolását online felületre töltik fel, és postán kapják meg a jól megérdemelt befutóérmet.

A BSI tavaly tavasszal megalkotta saját virtuális futóversenyszoftverét, és sorra hirdette meg virtuális eseményeit, amelyekre 2020-ban csaknem 20 000 résztvevő regisztrált.

2021 pedig ugyanekkora lendülettel indult, a január 17-én lezárult Riska Virtuális Zúzmara Futófesztivál öt választható távjára (3, 5, 10, 21 és 42 kilométer) az ország 609 településéről 5033 nevezés érkezett – derült ki a szervezet szerkesztőségünkhöz eljuttatott hírleveléből.

„A BSI már 6. éve a Zúzmara Futófesztivállal nyitja az évet, és e hagyományos évindító megmérettetés sikere is bizonyítja, hogy a futás négy évszakos sportág, amit télen sem kell szüneteltetni. A járványhelyzet következtében most ezt a versenyt is csak virtuális formában rendezhettük meg, ennek ellenére a résztvevői létszám megközelítette a 2020-as valóságos eseményét” – nyilatkozta Kocsis Árpád a BSI versenyigazgatója.

Az 5033 résztvevő összesen 55 251 kilométert teljesített, azaz a váltójuk egyszer megkerülhette volna volna a Földet az egyenlítő mentén, és a második kör egyharmadát is megtették volna.

A 3 legnépszerűbb táv az öt és a tíz kilométer mellett a félmaratoni volt a futók 84%-a ezek valamelyikét választotta. Mintegy 400-an legalább 2 távra neveztek, és volt hat olyan résztvevő is, aki mind az öt távot teljesítette.

A „Fut a cég”-sorozat keretében most 61 cég 860 versenyzője szerzett pontokat munkahelye számára.

A BSI a befizetett nettó nevezési díjak 10%-ával két karitatív szervezetet támogatott a résztvevők által rájuk leadott szavazatok arányában, így a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS!) 579 600, a Sportos Cukorbetegek Egyesülete pedig 340 400 forint támogatásban részesült.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.