BLOGRA FUTOTTUNK Zene, podcast vagy mély csend?

Blogszörfösünk újabban podcastek hallgatásával dobja fel a monoton edzéseket, ugyanakkor terepen inkább a csendet választja – íme tehát az örök kérdés: futni zenével, vagy anélkül jó?

Szinte mindig hallgatok zenét futás közben. Azért fontos számomra a hol halk, hol meg a dübörgő zene, mert ez a kikapcsolódás része. Viszont amikor terepen vagyok, kikapcsolom a lejátszót, mert akkor a csend a lényeg, illetve jobb, ha hallom, mi történik körülöttem. Előfordult már, hogy hátulról iszonyatos sebességgel jelentek meg terepbringások, és olyan szakaszon, ahol maximum egyetlen ember fér el, s nem tűnt életbiztosításnak, ha ott és akkor ütközünk. Az sem baj, ha meghallom, ha valamilyen állat van a közelben, illetve a hegyen lakó (általam még sosem látott) remetének sem örülnék, ha hirtelen felbukkanna. Szóval, néha kell a tökéletes hallás.

Mostanában viszont felfedeztem egy újdonságot: nagyon klassz podcastet hallgatni futás közben.

Főleg ebben az időszakban, amikor amúgy sem teper az ember, én legalábbis inkább kocogok a jó kis mínuszokban. Abszolút leköt egy-egy érdekes téma, és észre sem veszem a monotonitást. Legutóbb kifejezetten ezért igyekeztem elindulni futni, mert kíváncsi voltam egy ilyen anyagra, és egyébként nem lett volna rá alkalom. Egy szó, mint száz, ajánlom mindenkinek, hogy próbálja ki, remek szórakozás, igazi kikapcsolódás, és még a kalóriákat is égetjük közben!

ULTRAKELEK.WEBNODE.HU
Hernádi László a talpfájdalmak miatt óvatosan tér vissza a hosszabb távokhoz, de a maximum 22 kilométeres edzések után már nagyon hiányoztak neki a hosszú futások. Az év elején végre elérkezettnek látta az időt, hogy tesztelje a lábát, és a Balatonnál futott 62 kilométert!

Úgy tűnik, a talpa ismét bírja ezt a fajta extrémebb terhelést!

MINTHAELNEL.WORDPRESS.COM
A szerző sportosan zárta a múlt évet, jó társaságban remek útvonalakat teljesítettek. Az új évet pedig ugyancsak elég combosan kezdte, rögtön tizenkét csúcsot érintett a Hármashatár-hegyen egy korábban letöltött track szerint. Ez az útvonal ismétlésért kiált!

SZUFLAVEDER.HU
A szerző ősszel meglehetősen motiválatlanul vágott bele az edzésekbe, mert az év második fele nem az elképzeléseinek megfelelően alakult. Elmaradt a nyárra tervezett biciklitúra, majd a fedett országos bajnokság. Talán idén mindent be tud pótolni, és ami a 2021 egyik fontos pozitívuma, hogy sérülés legalább nem történt!

FUTOLEPES.COM
Őry István futóedző honlapján sok érdekes anyagot találunk, mi több, podcastként is meghallgathatjuk őket.

Az egyik, ami felkeltette az érdeklődésemet, a kenyerekkel kapcsolatos, s az elkészítés módjairól is szó esik.

Ezt a podcastot azért hallgatom meg, mert pár éve én is észrevettem, hogy minél kevesebb pékárut eszem, annál jobb a gyomrom „közérzete”, viszont a jó minőségű kenyeret imádom, akár magában is szívesen fogyasztom! Az anyagból kiderül, mire kell figyelni vásárláskor!

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Magas hegyek között

KREMLICZA LEVENTE

A magashegyi edzés régóta a sportolók kedvelt felkészülési módszere, ez a futókra különösen igaz, hiszen itt igazán sokat lehet fejlődni állóképességben. Az alacsonyabb tengerszinten élőknek a magaslati edzés megterhelőbb, a terep sokszor jóval nehezebb, mint amihez hozzászoktak, így sokan azt gondolják, hogy ez csak az élvonalbelieknek hasznos. Való igaz, hogy kell az alaperőnlét, hogy rendesen kihasználjuk a magashegyi körülmények adta lehetőségeket, de átlag hobbifutók is profitálhatnak belőle. Ha az intenzív edzés nem megy a kemény, magaslati terepen, akkor érdemes inkább túrázni, és a futásokat a lenti, sík részeken végezni. Az is jó megoldást, hogy felvonóval, kisvasúttal felmegyünk valahova, és onnan futva jövünk le. Ilyen esetben viszont fontos tájékozódni a terepviszonyokról, időjárásról, nehogy olyan ösvényre tévedjünk, amelyen nem tudunk lejutni. Kevésbé tapasztalt terepfutók inkább a hegyi földutakat, utakat válasszák, így elkerülhetik az esetleges veszélyeket. Már egy félnapos túra is nagyon sokat tud adni, így mindenképp érdemes néha a magasabb csúcsok közelébe menni.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében
Pattanj két kerékre a városban is! Az elektromos kerékpárok előnyei a városi közlekedésben
Mátra, a Kazinczy, Vadrózsa: erre tette fel az évét, megvan a mesterhármas!
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.