Öregfutó utcai mesék – zsákutca: rovarcsípés miatt vége a futásnak

Az Ultra Lupa-tó ötven kilométeres versenyére felkészülés jegyében íródott a blogsorozat, amelyet itt és most banális sérülés miatt fel kell függeszteni.

Addig hülyéskedtem, amíg baj nem lett… A kora reggeli futásnál, amikor a hobbifutót már megkínálja erejével az ébredező nap, azzal hűtöttem le magam edzés közben, hogy a jobb vagy bal oldalammal finoman belefutottam az utat szegélyező, nedvességben „ébredező” bokrokba, vagy a beton fölé belógó fűzfák ágairól lerázott vízcseppek formájában zúdítottam magamra a hajnali harmatot. Minden gond és baj ellenére továbbra is azt mondom: fantasztikus érzés, amikor ez a piciny és szinte láthatatlan vízpermet enyhet ad.

A leginkább frissítő pillanat az, amikor az ember vádliját, combját lepi be a hirtelen fridzsiderhidegnek tűnő pára, de a növényzettel sűrűn benőtt részeken ötven-száz méterenként fejmagasságban is megmártózom ebben a természetes zuhanyban.

Nos, eddig nem volt semmi gond.

Az elmúlt hét vége felé – amikor amúgy a legnagyobb meleg miatt a legtöbb kocogó arra panaszkodott, hogy a nagy esőzés után hirtelen beköszöntő kánikulában lépni sem volt erő – menet közben a hátamon iszonyúan fájni kezdett egy pont, szinte égetett, s ahogy a futótrikó hozzáért, egyre diszkomfortosabb lett az érzés. Kidörzsölődésre gyanakodtam, mégpedig azon logika szerint, hogy az előző blogrészben megénekelt terepfutásra hosszú idő után egy különlegesebb kulacstartó mellényt vittem ki, amely meggyötörhette a bőrömet.
Nos, nem…
Küzdöttem a fájdalommal néhány napot, aztán pünkösd előtt csak bekopogtattam az ügyeletre, hogy nézzenek már rá a hátam közepére, és hallgatva a doki hümmögését, s tudva, hogy összeszorított fogakkal sem bírtam magamban tartani egy-egy fájdalmas nyögést, amikor megnyomogatta a célterületet, éreztem, hogy innen nem megyek ki minimum ragtapasz nélkül. A bőrgyógyászati beutaló pedig már arra is rádöbbentett, hogy lesz nemulass futásügyileg is, és a tippelgetés valósággá vált. Nézés, bökés, nyomás – volt olyan másodperc, amikor kemény fájdalompróbát kellett kiállni, szóval bejött a magamban is elmormogott jóslat, mert végül minimum hathetes futás- és sporttrikódörzsölés-mentes kúrát, valamint kenceficézést írt elő a doktor.
Az elkövető ismeretlen: kullancs, pók, darázs, hangya vagy valami bokor- és falevélen hintázó ufó szúrhatott meg, és lett aztán az apró pöttyből komoly, kezelni való duzzanat. Legalábbis ezt logikáztuk ki a rendelőben, amikor a súlyos bőrpírt és gyulladást kiváltó okra terelődött a szó, s így kénytelen voltam elmondani, hogy futóedzés közben a bokros és fás környezetben mivel bohóckodom nyárelőn, amikor próbálom hűteni magamat a természet adta lehetőséggel.

Ebben a vízpermet-megmártózásban fordulhatott elő, hogy magamra ráztam egy potyautast, aki a trikó alatt már nem érezte magát annyira komfortosan, mint a levélsűrűben, és menekülni próbált – azaz, a maga védekező mechanizmusát bevetve támadott, harapott, szúrt, szívott…

No, hogy hosszúra ne nyújtsam: receptem van arról, hogy nincs futkosás.

S mára – ha nehezen is, de – elfogadtam, ha a rovarcsípés miatt elveszhet az álom, lesz lehetőség még pótolni az ötven kilométeres távot. A gond az, hogy ezzel a diagnózissal a hátam mögött (…) egyelőre itt a mese vége, igaz, az Öregfutó utca és az Ultra Lupa-tó biztosan nem fut el előlem – az más kérdés, hogy egyelőre lépni sem tudok a céljaim felé.

A fene sem gondolta volna, hogy eljön a pillanat, amikor a hátam miatt nem emelgethetem – a lábamat…

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.