A legveszélyesebb nyolcezres hegyek

Minden évben számos expedíció indul a világ legmagasabb hegyeire, és ugyan sok a sikeres teljesítő, de már több mint ezren nem térhettek haza.

Suhajda Szilárdról továbbra sem lehet biztosat tudni: a közösségi oldalán megjelent péntek esti híradás szerint 24 óra is eltelhet, mire a mentőcsapat pontos információval tud szolgálni a Mount Everesten, a Hillary-lépcsőnél bajba jutott hegymászóról.

Suhajda Szilárd drámája előtt is tudhattuk, a hegymászás az egyik legveszélyesebb sport. Az európai hegyeken is számos tragédia történik, sajnos két hónappal ezelőtt Győrffy Ákos halt meg a Monte Rosa masszívumon, a nyolcezres hegyek pedig már számtalan áldozatot követeltek.

A lehető legújabb adatokkal frissítettük korábbi cikkünket, amelyekből kiderül, hogy nem a legmagasabb Everest a világ legveszélyesebb hegye.

A hivatalos statisztikák szerint 1922 óta több mint tízezer 11 ezer csúcsmászás mellett több mint háromszázan veszítették életüket a Mount Everest megmászása közben, ami messze a legmagasabb szám a Himalája nyolcezresei közt.

Ugyanakkor a 8849 méter magas Csomolungma nem tartozik a veszélyesebbek közé a világ legmagasabb hegyei között, a lejtőin ugyanis „mindössze” négy százalék a halálozási arány. A legnagyobb veszélyt a sorban állás jelenti, 8000 méter felett ugyanis a test leépíti önmagát, így minél kevesebb időt szabad ilyen magasságban eltölteni.

A többi csúcsot kevesebben próbálják elérni, ugyanakkor technikailag sokszor nehezebb feljutni rájuk. Létezik olyan nyolcezres csúcs, amelyről a próbálkozók mintegy harmada nem jön vissza a csúcstámadás után.

Az alábbi tíz nyolcezresen halnak meg a legnagyobb arányban a hegymászók. Összesen már 1018-an vesztették életüket a Himalája legmagasabb hegyeinek megmászása közben.


10. BROAD PEAK (8051 MÉTER), PAKISZTÁN. HALÁLOZÁSI ARÁNY: 5%.

A híres-hírhedt K2-től légvonalban mindössze nyolc kilométerre található hegyen már 37-en veszítették életüket. A hegynek nyolc magyar megmászása is van, honfitársaink közül először Ács Zoltán és Mécs László érte el a csúcsot, 2000 nyarán. Suhajda Szilárd 2014-ben sikeresen mászta meg.


9. SISAPANGMA (8027 MÉTER), KÍNA. H. A.: 8%

A legalacsonyabb nyolcezres, de korántsem a legkönnyebb, a főcsúcsra ugyanis egy több kilométeres kitett gerinc vezet, amit csak kevesen mernek vállalni, többek között az 1987-es magyar expedíció is emiatt keveredett vitás helyzetbe, amit a nemzetközi szaktekintélynek számító német statisztikus, Eberhard Jurgalski zárt le. A halálos áldozatok száma 31.


8. MAKALU (8485 MÉTER), NEPÁL/KÍNA. H. A.: 9%

A világ ötödik legmagasabb hegye, amelynek már van magyar megmászója, 2008-ban Erőss Zsolt érte el a csúcsot. Piramis alakú gránit csúcstömbje miatt a hegy igen jellegzetes. 1954 óta 40-en haltak meg a rajta.


7. GASHERBRUM I (8080 MÉTER), PAKISZTÁN. H. A.: 9%

Először 1956-ban fedezték fel a Hidden Peaket, vagy ahogy akkor nevezték, a K5-öt, amelyet ma „gyönyörű hegynek” hívnak. Első magyarként Erőss Zsolt próbálkozott a megmászásával 2003-ban, de majdnem elsodorta egy lavina. 2007-ben hét sikeres magyar kísérlet is volt a csúcs elérésére, majd hosszú szünet után Varga Csaba jutott fel. A hegyről eddig 34-en nem tértek vissza.


6. MANASZLU (8163 MÉTER), NEPÁL. H. A.: 10%

Viszonylag könnyű nyolcezresnek számít, amelynek több magyar megmászása is van. Az első siker Erőss Zsolt nevéhez fűződik 2009-ből, az az expedíció azonban tragédiával zárult, ugyanis a magyar csapat orvosa, dr. Szabó Levente ereszkedés közben, hétezer méter felett kicsúszott, testét 6800 méteren találták meg és temették el. A hegy halálos áldozatainak száma eddig 84.

A Manaszlu


5. KANCSENDZÖNGA (8586 MÉTER), INDIA/NEPÁL. H. A.: 15%

A többi nyolcezrestől elkülönülten található Kancsendzönga megmászása nemcsak magassága, szélsőséges időjárása és lavinaveszélyes lejtői miatt kockázatos, a szélesen elterülő masszívumon ugyanis nagyon hosszú távokat kell megtenniük a mászóknak. A föld legmagasabb hegyei közül csak az Annapurnát mászták meg kevesebben. A hegynek van két magyar áldozata is, 2013-ben ereszkedés közben itt hunyt el Erőss Zsolt és Kiss Péter. A hegyen eddig csaknem hatvanan vesztették életüket.


4. DHAULAGIRI (8167 MÉTER), NEPÁL. H. A.: 16%

A „Fehér Hegy” a világ hetedik legmagasabb csúcsa, kifejezetten nehéz nyolcezresnek számít, elsőként a magyarok közül Erőss Zsolt mászta meg 2006-ban. Csak 1960-ban tudtak először feljutni rá, ezzel az utolsó előtti a nyolcezresek sorában; az első halálos áldozatot 1954-ben követelte a hegy, amelyet azóta több mint nyolcvan haláleset követett.


3. NANGA PARBAT (8125 MÉTER), PAKISZTÁN. H. A.: 20%

A geológusok szerint ez a hegy növekszik a leggyorsabban a világon. Az osztrák hegymászólegenda, Hermann Buhl jutott fel először a csúcsára 1953-ban, ráadásul egyedül, sátor, ennivaló és hálózsák nélkül. Sokan az alaptáborban azt hitték, biztosan meghalt, hiszen a „meztelen hegynek” már akkor is rossz híre volt, addigra 31-en vesztették életüket a lejtőin, ez a szám 85-re nőtt.


2. K2 (8611 MÉTER), PAKISZTÁN. H. A.: 29 %

A világ egyik legveszélyesebb nyolcezresének tartott K2 nemcsak a magassága miatt életveszélyes, a technikai kihívások legyőzése is nagy próba elé állítja a hegymászókat. A föld második legmagasabb hegyére 2019-ben jutott fel az első magyar, Suhajda Szilárd pótlólagos oxigén használata nélkül érte el a legmagasabb pontot. A K2-n az utóbbi két évben kilencen haltak meg, az áldozatok száma összesen 91.

A 8611 méter magas K2


1. ANNAPURNA I (8091 MÉTER), NEPÁL. H. A.: 32%

Az Annapurnára jutottak fel a legkevesebben a nyolcezresek között, 1950-es első megmászása óta alig kétszázan. A hegy legnagyobb nehézségét a lavinák jelentik, amelyek a lejtők meredeksége miatt igen gyakoriak. A hegy egyetlen magyar áldozatát, Horváth Tibort 2012-ben, ereszkedés közben az egyik kuloárban egy hógörgeteg magával sodorta. A hivatalos statisztikák szerint 74-en vesztették életüket az Annapurnán.

A főképen az Annapurna látható, amint egy mentőhelikopter tart felé.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.