Elhunyt Vigh Melinda paramászó

A Magyar Hegy- és Sportmászószövetség arról tájékoztatta honlapunkat, hogy világbajnoki ezüstérmes paramászónk a bajorországi Berchtesgaden mellett emelkedő Watzmann csúcsgerincéről zuhant le.

A Németországban élő Vigh Melinda 2016 óta vett részt parasportolók számára kiírt sportmászóversenyeken. A versenysportot viszonylag későn kezdte, ennek ellenére rendkívüli sikereket ért el rövid idő alatt. Kilenc nemzetközi versenyből nyolc alkalommal állt a dobogón az AU2 kategóriában. Ezüstérmet szerzett a 2016-os és a 2018-as IFSC paramászó-világbajnokságon, majd 2019-ben gyűjtött még egy bronzérmet is.

Legutóbbi nemzetközi versenyén, a 2021. júniusában rendezett IFSC paramászó-világkupán, Innsbruckban második lett.

Augusztus 10-én, hétfőn a hazai hegymászóhírportál, a Hóhatár – a Mozgásvilág hegymászó hírei oldal adta hírül, hogy egy 39 éves magyar nő lezuhant a bajorországi Berchtesgaden mellett emelkedő Watzmann csúcsgerincéről. A német hatóságok nem közölték az áldozat nevét, de mint később kiderült, sajnos Melinda volt az – tájékoztatta honlapunkat a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség.

A mászóközösség döbbenten áll a fiatal sportmászó halála előtt. Melinda elévülhetetlen érdemeket szerzett a sportmászás és általában véve a parasport népszerűsítésében. Rendkívül pozitív, örömtől sugárzó, szerény személyiség volt. Hiánya pótolhatatlan a közösség számára.

(Borítókép: Vigh Melinda archívum)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.