Győrffy Ákost most legyőzte a Szellemhegy, a rossz idő emberéleteket is követelt

A síalpinista hazafelé tart a Manaszluról, Varga Csaba már a Cso-Oju alaptáborában, Suhajda Szilárddal nagyinterjú készült.

Nem sikerült Győrffy Ákos Manaszlu-expedíciója, a borzalmas időjárás megakadályozta a magyar hegymászó tervét – számolt be róla a Kalifa közösségi oldala. A cél az volt, hogy a 8163 méter magas csúcsot megmássza, majd onnan lesíeljen, ami ezidáig még nagyon kevés embernek sikerült. Győrffynek ez lett volna az első nyolcezres lesíelése, nemrég a 7134 méteres Ibn Színát hódította meg, de a Manaszlun, vagyis a Szellemhegyen hetek óta nagyon rossz volt az idő.

Október elején tett egy újabb próbát, amerikai síalpinista társával már feljutott a 3-as táborig 6700 méter körüli magasságban, ám erősen havazni kezdett, ami megakadályozta a további mászást.

Sőt, mint kiderült, az alaptábort hócsuszamlás érte, majd valamivel feljebb egy újabb lavina serpákat sodort el, így a 3-as táborban lévő mintegy negyven ember a mentés és a levonulás mellett döntött. Az elsodort serpákat megtalálták, de a tragédiában életüket vesztették. Győrffy Ákos épségben leért a hegyről, és hazaindult.

Varga Csaba a Dhaulagirin

Varga Csaba ugyanakkor elérte a Cso-Oju alaptáborát, erről pedig a Hazajárók Facebook-oldala számolt be. A nagyváradi hegymászó október elején ért ki Nepálba, hamarosan kezdi az akklimatizációs köröket. A Cso-Oju a világ hatodik legmagasabb hegye, 8201 méter, először 1954-ben hódították meg, magyar mászók pedig 1990-ben voltak első alkalommal a csúcsán. Varga Csaba már túl van öt nyolcezresen, a Gasherbrum II, a Broad Peak, a Manaszlu, a Gasherbrum I és a Dhaulagiri után következhet a hatodik sikeres teljesítés.

 

Suhajda Szilárd a Nemzeti Sport fotózásán – fotó: Dömötör Csaba

És ejtsünk néhány szót Suhajda Szilárdról is: az ő terve most a Big Five-kihívás, vagyis a világ öt legmagasabb hegyének megmászása. Túl van a K2-n és a Lhocén, 2023-ban a cél a Mount Everest, oxigénpalack nélkül. Céljairól, a kezdetekről, a nehézségekről és az örömökről hosszabban is beszél majd a Nemzeti Sport pénteki számának Sportkrém mellékletében a 40 esztendős hegymászó, aki még a kezdet kezdetén azt is átélte, milyen érzés, amikor egy lavina 150 méteren át görgeti.

Nyitó kép: Győrffy Ákos a Manaszlun/Kalifa/Facebook

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Hét nap alatt hét maratonit teljesített Miamiban a kreatív magyar futó
A gyógyulás hozta az életébe a rendszeres sportot, meg sem állt a maratoni távig
Aki egyszer kipróbálja, azt rabul ejti, de drága mulatság a fából készült kerékpár
Elképesztő: 237 maratoni mezítláb, 390 liter véradomány
Cseke Lilla: a legjobb futótippek karácsony előtt

Videók

Akikben nincs félelem: veszélyes sportágak elképesztő pillanatai
Nem kell lépcső, nem kell lift: néhány másodperc alatt irány az épületek teteje!
Elképesztő sportos pillanatok, amelyek rácáfolnak mindenféle fizikai törvényre

Hegymászás

Klein Dávid: a Tátra kiismerhetetlen, ahol még számos jelentős célt lehet elérni
Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
Magyarok a világ tetején: Erőss Zsolt sikere új távlatokat nyitott

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak
Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.