Közel volt a célhoz a hegymászó-válogatott

A nagy havazás miatt fel kellett adnia célját, a Shkhara megmászását, és haza kellett térnie a magyar hegymászó-válogatottnak a Kaukázusból.

A magyar hegymászó-válogatott célja 2020 márciusában a Kaukázusban található 5193 méter magas Shara első magyar megmászása volt. A csúcsra magyaroknak még a nyári időszakban sem sikerült feljutniuk, a téli kísérlet pedig nemzetközi szinten is ritka és kiemelkedő teljesítménynek számít.

A hattagú csapat – Ágoston Viktor, Szász László, Ruskó András, Kocsis Dávid, valamint a hozzájuk csatlakozó Bácskai Gusztáv és Pap Róbert – rendben meg is érkezett Grúziába, a hegy megmászása azonban a vártnak megfelelően kemény dió volt. A magyar mászók lassabban haladtak a tervezettnél, 4300 méterig jutottak, de a mostoha időjárás miatt kénytelenek voltak visszafordulni.

„Az időjárás-előrejelzés alapján a lejövetel mellett döntöttünk, lassabban haladtunk a tervezettnél az extrém körülmények miatt – írta Szász László a Magyar Hegy- és Sportmászószövetség hivatalos Facebook-oldalára. – A mai napot nagyjából végigereszkedtük havazásban, váltakozó szélben. Mindannyian jól vagyunk, sajnáljuk a visszafordulást.”

„Két nap kellett volna Andrisnak és Dávidnak, hogy felérjen a csúcsra. A lejövetelhez is legalább kettő. Köszönjük a szurkolást mindenkinek!”

A leérkezés utáni tanácskozás során kiderült, a csapat ezúttal nem próbálkozik többet, már csak azért sem, mert az időjárás-előrejelzés egyhetes havazást és viharos szelet jósolt. A válogatott azóta biztonságban visszaért Usguliba és irány Magyarország!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Több mint százezren sportoltak a Mozgás éjszakáján
Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.