Van még dolga Dél-Amerikában

Tóth Sándornak feltett szándéka, hogy végleg beírja magát a magyar hegymászás történelemkönyvébe. Ha minden a tervek szerint halad, ő lehet az első magyar, aki az extrém hegymászók „tripla dupláját” teljesíti.

Ez azt jelenti, hogy feljut a hét kontinens legmagasabb vulkanikus csúcsaira (Volcanic Seven Summits) és hegycsúcsaira (Seven Summits), illetve eléri az Északi- és a Déli-sarkot (Explorer Grand Slam).

Nemrég tért haza Argentínából, az Aconcagua-expedícióból, amelyen Amerika legmagasabb hegycsúcsát vette célba. Ha valakinek reális esélye volt rá, akkor neki, hiszen ő a Volcanic Seven Summits eddigi egyetlen magyar teljesítője, illetve az Antarktisz legmagasabb vulkánjának egyetlen magyar megmászója. Persze fontos leszögezni, hogy bár egy expedíció sikerességének világos kritériuma van, a hegymászók teljesítménye nem csupán abban mérhető, hogy sikerült-e meghódítani az adott csúcsot. Az időjárástól kezdve az extrém körülmények jelentette terhelésekig rengeteg – sokszor előre nem kiszámítható – tényező befolyásolja a sportolók teljesítményét.

„A második napon egy rendkívül magas magnéziumtartalmú forrásvíztől kvázi magnéziummérgezést kaptam. Négy napig feküdtem az alaptáborban, közben vénás injekciókat kaptam mindkét karomba. Bátran kijelenthetem, hogy a Scitec-fehérjék tartottak életben: gyorsan felszívódtak, beépültek, így lehetőségük sem volt idő előtt távozni a szervezetemből” – idézte a Scitec sajtóanyaga Tóth Sándort.

A véroxigén, pulzus és vérnyomás értékei még ezek után is – csodával határos módon – a legjobbaknak bizonyultak a teljes csapatból, így az alaptábori orvosok nem tilthatták el a további mászástól, az előre betervezett csúcsmászásban semmi sem akadályozhatta meg. Kivéve egy apró dolgot…

„Az időjárás keresztülhúzta a számításunkat. Mínusz ötven fok, mínusz hatvanöt fok, aztán mínusz hetvenfok, végül egy kellemes mínusz harminc fok. Mindenki arra számított, hogy levonulok a hegyről, de én az ilyen nehéz helyzetekben megszokott »nem adom ilyen könnyen a bőröm« szöveg után mégis elindultam felfelé.”

Végül hiába küzdött hatalmas akarattal, 400 méterrel a csúcs előtt, 6550 méteren vissza kellett fordulnia.

Körözés, furcsa ütközéssel
A körözős versenyeknek is megvan a maguk varázsa, nagyon sokan imádják őket. Igaz, ez az év elég faramuci: egy nap tartják két különböző helyszínen a legnagyobb 24 órás versenyeket.
Erről és persze sok minden egyéb szabadidős érdekességről írunk a Csupasport magazin első számában, amely március 10-én jelenik meg! A 100 oldalas magazinon kívül olvasóink kapnak egy 16 oldalas versenyeredményes mellékletet is.

Ahogyan Tóth is fogalmazott, érezte, hogy a csúcsot valószínűleg elérné, de már nem lenne ereje lejönni, a helikopter pedig ilyen magasságba nem tud már felrepülni. A mérgezés és a természeti körülmények együttesen sokat kivettek belőle, ennek ellenére bizakodásra ad okot az expedíció.

„Hat órát mentem felfelé »zombi« üzemmódban. Sokan visszafordultak volna, olyan egészséges emberek, akiknél vagy a kitartással vannak gondok, vagy egyszerűen a kondíciójuk nem megfelelő. Ma is megkerestek az expedíció tagjai, nem értik, hogyan csináltam. Az ő szavaikkal élve, ha egészséges vagyok, szétrúgom ezt a hegyet.”

Tóth Sándor visszatérne Dél-Amerikába

Habár a hegymászás története jelentős, a professzionális felkészülés mikéntje korántsem tartozik a legtöbbet kutatott, illetve pontosan dokumentált területek közé. Éppen ezért a napokban véglegesíti a Scitec Institute Tóth Sándorral azt a megállapodást, amelynek tükrében nemcsak táplálékkiegészítőkkel, hanem sportdietetikai tanácsadással is segítik majd, hogy a hátralévő öt hegycsúcsot sikerrel meghódítsa, és ő legyen a világon a nyolcadik sportoló, aki teljesíti a hegymászás három legrangosabb sorozatát.

„Mivel nem szeretem a fél munkát, még decemberben visszamegyek. De nem csak úgy simán! Magyar rekordot szeretnék döntetni – ez ügyben már egyeztetek a Guinnesszel, a visszajelzését várom, hogy sikeres teljesítés után be tudom-e jegyezni Guinness-rekordnak is. Addig pedig – még a nyáron – Ausztrália legmagasabb hegyét is megmászom, mert az is a Seven Sumits-sorozat része.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.