Véget ért az Eseményhorizont: Klein Dávid és Suhajda Szilárd külön folytatja

A két hegymászó 2016 óta közösen próbált minél több nyolcezres hegyre feljutni, ez idő alatt öt expedíción is részt vettek.

Öt és fél év közös munka után Klein Dávid és Suhajda Szilárd külön, egyéni céljaikra összpontosítva folytatják az expedíciós hegymászást. A páros 2016 nyarán jelentette be, hogy a jövőben együtt próbálják megmászni a lehető legtöbb nyolcezer méter feletti csúcsot, s az Eseményhorizont elnevezésű vállalkozás keretein belül a K2, a Gasherbrum I (Hidden Peak), a Mount Everest és Dhaulagiri megmászásával is próbálkoztak, sőt a K2-vel kétszer (2016, 2019) is. A Makalu-experdíciót kétszer is megtervezték, de a koronavírus-járvány 2020-ban és 2021-ben is meghiúsította a vállalkozást.

 

Suhajda Szilárd és Klein Dávid a Dhaulagirin 2021-ben. Fotó: Suhajda Szilárd/Facebook

 

„Nehéz döntést hoztunk meg Dáviddal, ráadásul nem hirtelen elhatározás volt, hanem hosszú folyamat eredménye – indokolta bejelentését a Csupasportnak Suhajda Szilárd. – Érett, előremutató megbeszéléseink voltak, és végül arra jutottunk, hogy a jövőben egyéni céljaink megvalósítására koncentrálunk, éppen ezért egymást tisztelve és barátsággal váltunk el. Az elmúlt öt és fél évben Dávid mellett sikerült olyan sportolóvá válnom, amilyen lenni akartam, és hegyeket mászhattam egy megbízható társ mellett. Így alakult az élet, a jövőben kizárólag egyéni mászásokat tervezek, természetesen továbbra is palackos oxigén segítsége nélkül.”

 

Első magyarként a K2 csúcsán 2019-ben

 

Suhajda Szilárd 2014-ben – a nagyváradi Varga Csabával együtt – megmászta a 8051 méter magas Broad Peaket, majd a már említett 2019-es K2-expedíción első magyarként feljutott a 8611 méter magas csúcsra, amivel a magyar himalájai expedíciózás elmúlt tíz-tizenöt évének egyik legjelentősebb mászását hajtotta végre.

Bár még nem hivatalos, de minden valószínűség szerint az Eseményhorizont utáni első egyéni expedíciója a Mount Everestre vezet majd.

 

Klein Dávid és Suhajda Szilárd közös nyolcezres mászásai

2016 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikertelen; 7000 méterig jutottak
2017 – Mount Everest, Himalája, 8848 méter, sikertelen; Klein Dávid 8115, Suhajda Szilárd 6500 méterig jutott
2018 – Gasherbrum I, Karakorum, 8080 méter, sikertelen; 7000 méterig jutottak
2019 – K2, Karakorum, 8611 méter, sikeres; Suhajda Szilárd felért, Klein Dávid 7315 méterig jutott
2021 – Dhaulagiri, Himalája, 8167 méter, sikertelen; 7526 méterig jutottak

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Hallucinált és dekoncentrált volt, de teljesítette a rajt előtti célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb
Kutyás futással kapcsolódik ki az olimpiai ezüstérmes vívó
Sok résztvevő, nagyszerű hangulat, erős mezőny – szombaton jön a 12 órás ob!

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.