Haj-jaj run

Június elsejével megkezdtem „beszoktatásom" a futóközösségbe, célom, hogy az ősszel félmaratonit fussak, 42 évesen, anyaként, szertelen-rendszertelen énnel és élettel. Blog, 4. hét.

Kitört a nyár, elkezdődött a szünidő, s bár ez egy futóblog, gyorsan be is dobok itt egy BRFK-szagú szolgálati közleményt: ne tévesszétek sokáig szem elől kamasz gyermekeiteket, vagy ne hagyjátok őrizetlenül a rá vigyázó nagyit, mert akár… haj-jaj is lehet belőle!

Az egymondatos háttérhír: gyors nagyi pumpolást követően méz szőke hajú (!) kislányom és barátnője a közeli DM-ben kötött ki, ahol sikerült megkaparintaniuk egy padlizsánszínű (?) hajszínezőt, a végeredmény pedig…

Részemről egyéni csúcs öt kilométeren!

De fogalmazhatunk úgyis, valamivel több, mint 30 percbe beletuszkolt…

1. …érzelmi hullámvasutazás;

2. …önismereti tréning;

3. …dühkezelési technika,

vagyis a „ha most nem megyek el futni, mindjárt nyakon váglak…” polkorrekt megfogalmazása.

Sokan, sokszor, sok helyen hangoztatták már a futás előnyös hatásait. Ha csak a fizikai részét nézzük: egészségmegőrzés, keringésjavítás, jó erőnléti állapot. Lelki síkon pedig nem is kell ultratávokat futni ahhoz, hogy jó mélyen magunkba nézhessünk.

Öt kilométer is elegendő ahhoz, hogy képzeletben a pszichológus avitt kanapéján elterülve (bár ez szerintem csak a filmekben van így), a valóságban futás közben izzadva megkezdjük a párbeszédet – önmagunkkal.

Ha egyedül vagyunk, sokszor megesik, hogy belső beszédeket folytatunk (ti is így vagytok vele? Mert „mi” igen!), kommentáljuk a környezetünk történéseit, rendszerezzük a napi teendőket, perlekedünk, vagy éppen motiváljuk magunkat, s ezek a jókor, jó időben lezajló „self-talkok” kiváló technikát jelentenek a teljesítmény növeléséhez is.

A futás valóban segít abban, hogy:

1. ösztönözzük magunkat (pl. gyerünk, gyerünk, már csak 4800 méter van hátra az 5 kilométerből!);

2. kikristályosodjanak az érzelmeink (pl. még mindig lötyög a fenekem, istenem, miért?!, MIÉRT?!);

3. feltörjenek a jó gondolataink (ezt az emelkedőt a Duna Aszfalt valójában ki is tudná egyengetni, ha…).

Vagy csak egyszerűen kiszellőzzön a fej, és a padlizsános történethez kapcsolódva – visszakanyarodjunk kamaszkori énünkhöz.

Amikor a kilencvenes évek derekán egy budapesti fesztivál előtt a Nyugati aluljáróban megvásároltuk azt a bizonyos kék hajszínezőt…

Utóirat neki: #anyjalánya#egyébkéntnemisolyanrossz#mellettedvagyok#szeretlek#neakarjgyorsanfelnőni

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Tippek a túrahátizsák könnyítéséhez
Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.