Parti András: a rutin a titkos fegyver

Negyedik olimpiájára készül a háromszoros hegyikerékpáros olimpikon, aki a tokiói játékok után a bringázás helyett saját pörkölésű kávéjával szeretné elkápráztatni az embereket.

Mi jut eszébe Tokióról?

Elsősorban sok-sok kérdőjel – kezdte Parti András, háromszoros hegyikerékpáros olimpikon. – A viccet félretéve, nagyon reménykedem, hogy nem törlik az olimpiát, amire most már elég kicsi az esély. Nekem ez lesz az utolsó, amelyen részt veszek, ezért óriási kihívásként tekintek rá. Szeretnék eredményesen helytállni. Visszatérve az eredeti kérdésre, Tokióról a finom halak és a szusi ugrik be.

Javában zajlanak a kvótaversenyek, és két fontos világkupa-viadal előtt áll.

Így van. Május nyolcadikán és kilencedikén Albstadtban, egy héttel később Nové Mestóban lesz verseny. Mindkettőn igyekszem kihozni magamból a legtöbbet. Az albstadti pálya kevésbé fekszik nekem, ezért kicsit tartok tőle, viszont a Nové Mestó-i kifejezetten az én terepem, imádok ott versenyezni. Bízom a világranglista-pontszerzésben, mivel ez a két verseny még beleszámít az olimpiai kvalifikációba. A nemzetközi szövetség csak ezt követően hirdeti ki, mely országnak hány kvóta jut. Nekünk, magyaroknak vélhetően egy.

Az pedig önt illeti.

Mivel itthon már korábban megrendezték a válogatóversenyeket, ha hivatalossá válik, hogy egy kvóta a miénk, akkor én képviselem Magyarországot a nyári játékokon.

Hogyan tudja hasznosítani a legutóbbi három olimpián szerzett tapasztalatait Tokióban?

Az olimpia teljesen más kategória, mint a többi nemzetközi verseny, a világkupa vagy a világbajnokság. Jóval nehezebb és kiélezettebb a küzdelem, mindenki sokkal feszültebb. A szigorú járványügyi előírások pedig tovább bonyolítják a sportolók helyzetét. Három olimpiával a hátam mögött azonban vélhetően jobban és higgadtabban tudom majd kezelni ezeket a körülményeket.

 

Parti András eddig három olimpián képviselte Magyarországot

 

Mire lesz elég a rutinja Tokióban?

Csúcsformában szeretnék megérkezni, de mivel már nem a húszas éveimben járok, kénytelen leszek a többéves tapasztalatomra támaszkodni.

Ennek köszönhetően a formám sem ingadozik már, ami fiatalabb koromban többször előfordult. A rutin lehet az egyik titkos fegyverem.

Kétezernyolcban szerepelt először olimpián. Mennyit változtak azóta a hegyikerékpáros-versenyek a cross country szakágban?

Rengeteget. Pekingben jóformán még maratoni távot kellett megtennünk, a győztes Julien Absalon például egy óra ötvenöt perccel nyert, de nagyon sokan jócskán két órán kívül értek célba. Ma már sokkal rövidebbek és technikásabbak a pályák, sok bennük az ugrató és az épített akadály, így a versenyek dinamikája is jelentősen módosult. Az idő múlásával alkalmazkodnom kellett ezekhez a változásokhoz.

Úgy hírlik, készül a civil életre. Beavatna a részletekbe?

Régóta élek-halok a kávéért, bármerre jártam, mindig megkóstoltam a helyi specialitásokat. Most jött el a pillanat, hogy rajongóból vállalkozó legyek. Jó ideje dédelgettem ezt az álmot, és úgy tűnik, megvalósul. Üzleti partnerem Berta István, aki egyébként kitekert mindhárom olimpiára, amelyen részt vettem. Viccesen azt is mondhatnám, hogy mindketten háromszoros olimpikonok vagyunk. Az ő segítségével született meg a saját pörkölésű kávém, a KoffeinParti.

Mikor és hol kóstolhatjuk meg?

Egyelőre csak webshopokban áruljuk, de azt tervezzük, hogy később bringaboltokban és kávézókban is kapható lesz. Hosszú távú tervem, hogy saját kávézót nyissak, de csak a tokiói olimpia után.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.