Kenyában edzett a magyar bajnoki címre

Megvédte címét Szemerei Levente a hétvégi tízezer méteres országos bajnokságon, ráadásul a szekszárdi sportoló nyár elején a hosszútávfutók Mekkájának tartott afrikai országban készült.

Csere Gáspár nemrég azt mondta, Jenkei Péter az idei tízezer méteres országos bajnokság esélyese. Ehhez képest…

Valóban ő volt az esélyes, mivel én sem tudtam igazán, milyen formában leszek, mert idén még nem indultam ötezer méternél hosszabb távon – kezdte a mindössze 21 esztendős szekszárdi Szemerei Levente. – Edzőmmel csupán az edzéseken mutatott teljesítményem alapján mertünk tippelni, hányadik helyen végezhetek. Címvédőként bíztam benne, hogy idén jobb eredményt érek el, mint tavaly.

Fotó: Török Attila

Úgy tűnik, a tavaszi kenyai edzőtábor megtette hatását.

Elsősorban a tavasz végi, nyár eleji versenyekhez nyújtott segítséget, de a tapasztalatszerzés és mentális felkészülés terén valóban sokat köszönhetek annak. Szeretnék még visszatérni, hiszen Kenya a hosszútávfutók Mekkája.

Mielőtt rátérnénk a hosszabb távokra, beszéljünk kicsit a vasárnapi tízezer méteres viadalról. Számított arra, hogy sikerül megvédenie címét?

Igen. Már tavasszal is szerettem volna a mostanihoz hasonló eredményt elérni, és rendeztek is a Vasas-pályán egy tízezer méteres versenyt, de éppen akkor voltam Kenyában, így lemaradtam. Sajnos Magyarországon kevés versenyt tartanak ezen a távon, így meg kellett várnom ezt a viadalt.

Fél perccel előzte meg Vörös Márkot – tiszteletre méltó eredmény.

Az utóbbi időben nem nagyon futottak nálunk huszonkilenc perc harminc másodperc alatt tízezer métert, ezt megelőzően talán Kovács Benjáminnak sikerült négy évvel ezelőtt. Természetesen szeretnék javítani a mostani időeredményemen, akár idén, utcai versenyen.

Több távon, háromezer méter akadályon, nyolcezres mezei futáson és tízezren is kipróbálta már magát. Melyiken mozog a legotthonosabban?

Kiskorom óta akadályon versenyeztem, és csak tavaly próbáltam ki először a tízezer métert. A mezeifutó-viadalokat inkább felkészülésnek tekintettem. Idén megnyertem a mezei országos bajnokságot a tavalyi győztes Bicsák Bence előtt, ami nagy lökést adott.

Mikor jön el az ideje, hogy hosszú távú versenyen is rajthoz áll?

A hazai 10 ezer méteres síkfutás csúcsa Káldy Zoltán nevéhez fűződik: az UTE versenyzője 21 évesen, 1991-ben érte el Helsinkiben a mindmáig élő 28:01.88-as időeredményt. A versenyszám magyar képviselői közül kiemelkedik még Mecser Lajos, aki 1966-ban 29:15.8-cal győzött a magyar atlétikai bajnokságon, és mindenképp meg kell említenünk Iharos Sándort, aki 1956. július 15-én futott 28:42.8-as világcsúcsot Budapesten (ezt azóta már többször is megdöntötték). Csak viszonyításképpen: a jelenlegi világrekord gazdája az ugandai Joshua Cheptegei, aki 2020 októberében Valenciában futott 26:11-et.

Első lépésként elindulok a novemberi nijmegeni tizenöt kilométeres futóviadalon, amelyen célom, hogy megdöntsem a korosztályos országos csúcsot. Ezt követően jöhet a félmaratoni táv, maratonin pedig csak huszonnégy éves koromban tervezek először indulni. A párizsi játékokra is jó lenne kvalifikálnom magam, de lehet, hogy ez még kicsit korai.

Melyik távon indulna Párizsban?

Mindenféleképpen a maratonin. A jelenlegi kvalifikációs rendszer miatt tízezer méteren jóval kisebb az esélyem, hiszen mindössze huszonnyolc-harminc futó indulhat az olimpián, ráadásul rendkívül erős a nemzetközi mezőny, így óriási országos csúcsot kellene futnom, hogy ott legyek Párizsban. Háromezer akadályon is népes a mezőny, tehát marad a maratoni.

Nem említette a 2023-as hazai rendezésű atlétikai világbajnokságot.

A maratoni távra készülés szempontjából a tízezer méter lenne ideális, de a vébé nagyon közel van, és nem biztos, hogy eleget tudnék edzeni. Többet kellene edzőtáborba járnom, de ez nemcsak a támogatásokon múlik, hanem az egyesületemen és a honi szövetségen is. Vonzó, hogy a magyar atlétika történetének egyik legemlékezetesebb versenye lehetne a tízezer méteres, amelyen én is részt vennék, de ezt még túl korainak gondolom.

 

Szemerei Levente (balra) az olimpiával is tervez, de maratoni távon. Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság

 

Sokat segíthetnek a példaképek.

Megjelent a Túrázás magazin

A csupasport.hu oldal legújabb kiadványában fókuszban Camino Steve és Tóth Ferenc, a túrabotok és a túracipők, a Balaton és a Mecsek, a GR20 és a DZD300. Kapható az újságárusoknál, a 84 oldalas magazin ára 695 forint.

 

Itthon nemigen vannak. Mondjuk koromnál fogva nem nagyon ismerek magyar félmaratoni és maratoni futókat. A maiak közül a maratoni távon Csere Gáspárnak két óra tizenhat, Jenkei Péternek pedig két óra tizenhét körül van az egyéni legjobbja. A külföldiek közül a svájci Julien Wanders karrierje lenyűgöző. Azért nézek fel rá, mert tizenhét éves korában a fejébe vette, hogy futásból akar megélni, ezért kiköltözött Kenyába. Félmaratonin és az utcai tíz kilométeren is ő tartja az Európa-csúcsot.

Ha önön múlna, az eredményesség érdekében kiköltözne Kenyába?

Nem. Távol áll tőlem az ottani gondolkodásmód és kultúrkörnyezet, eredményesebben tudok készülni európai magaslati edzőtáborban.

 

A 2021-es férfi 10 000 m-es országos bajnokság végeredménye:

1. Szemerei Levente, 29:24.26
2. Vörös Márk, 29:54.55
3. Farkas Dárius Ádám, 29:57.96

A teljes eredménylistáját itt tölthetik le.

Címlapfotó: Szekszárdi Sportközpont/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Spárta királynője fonott kaláccsal tartotta távol magától a kutyákat
A magyar Jégember mínusz tíz fokban hegynek fel félmeztelenül fut maratonit
Egyetlen futólépés a jókedv felé
Véget ért az Eseményhorizont: Klein Dávid és Suhajda Szilárd külön folytatja
Futóknak a megfelelően összeállított nagysúlyos erőedzés is hasznos lehet

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Sziklamászóból lett bázisugró lőtte a múlt év legmenőbb szelfijét
Az oroszok annyira kemények, hogy néha fürdőruhában síelnek Szibériában

Hegymászás

Gyorsmászás a Dhaulagirin, viszontagságok a Kazbegen és a Csomolungmán
Expedíció a Tofana di Rozes déli falának első megmászása után százhúsz évvel
Siklóernyő-balesetben szilánkosra tört Lengyel Ferenc három csigolyája

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában
Varázslatos téli élmények Karintiában, az Alpok vonulatainak déli oldalán
Az osztrák Grand Canyon és más elképesztően szép kirándulóhelyek
Az osztrák Grand Canyon és más szépségek
Kiterjesztett szabályozás síelőknek

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.