106 évesen vonult vissza – de újrakezdte!

Robert Marchand nem hallgat az orvosokra és kerékpározik tovább. Pedig novemberben a 107. születésnapját ünnepelte. Az egykori kiváló bringás úgy véli, az ember akkor öregszik meg, amikor megáll és felhagy az aktív élettel.

Az egykori tűzoltó és favágó, aki élt Venezuelában és Kanadában is, nagyon jó bringásnak számított, 1946-ban hetedik lett a Nemzetek Nagydíján. Aztán visszavonult a kerékpározástól, de 67 évesen újra nyeregbe pattant. Számos korosztályos világcsúcsot tart, 105 évesen például az egyórás kerékpározás új korosztályos rekordjának örülhetett: 22.547 kilométert tekert a 60 perc alatt. Akkor azt nyilatkozta, ment volna több is, ha látja az utolsó tíz percet jelző táblát.

A 106. születésnapja után orvosi javaslatra megint visszavonult, de aztán nem bírta sokáig tekerés nélkül, tavaly tavasszal elindult egy 4000 méteres versenyen, ugyanabban a stadionban, ahol már felállított egy világrekordot.

Néhány hónappal később, tavaly ősszel a 107. születésnapján megint nyeregbe pattant egy versenyen, 20 kilométert tekert Ardéche-ben.

A hosszú élet titkát elég röviden összefoglalta: sok zöldség és gyümölcs, kevés ennivaló, még kevesebb hús, annál is kevesebb kávé és mindennap egyórányi tekerés a kerékpáron.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.