A Tour de Hongrie számokban

Szombaton Esztergomból rajtol a Magyar körverseny – ezúttal a számok segítségével közelítettük meg a Tour de Hongrie-t.

1

szakaszt nyert tavaly magyar bringás, Lovassy Krisztián.


2

magyar bringás is dobogón végzett tavaly, Dina Márton második, Valter Attila harmadik lett összetettben.


4

különböző színű trikóért küzdenek a versenyzők. A sárga az összetett, a zöld a gyorsasági pontverseny, a fehér a hegyi pontverseny éllovasának jár, míg piros trikóban a legjobb magyar versenyzőket láthatjuk.


4

versenyző tudott eddig duplázni, Vida László, Liszkay István, Török Győző és az akkor még szlovák színekben versenyző Remák Zoltán; tripláznia azonban még senkinek sem sikerült a verseny történetében.


5

szakaszból áll a verseny, amely során Esztergomtól a Kékestetőig teker a mezőny.


6

versenyzőt nevezhet minden csapat, így 120 tagú mezőny vághat neki az ötnapos viadalnak.


15

magyar nemzetiségű bringásnak szurkolhatunk, akik – a magyar válogatottal együtt – 8 különböző csapatban tekernek.


16

nemzet versenyzője ünnepelhetett eddig összetett győzelmet.


18

alkalommal győzött magyar versenyző a Tour de Hongrie-n, legutóbb 2005-ben Lengyel Tamás.


20

istálló áll rajthoz a viadalon.


41.

alkalommal kerül sor a Magyar Körversenyre.


95

évvel ezelőtt került sor az első viadalra, 1925-ben Jerzsabek Károly diadalmaskodott.


826

kilométert kell megtenniük a versenyzőknek az 5 szakasz során.


984

méterig kapaszkodnak fel a versenyzők a Kékesen, ahol az utolsó szakasz befutója lesz.


7453

méter szintkülönbséget kell legyűrniük a bringásoknak a szombattól szerdáig tartó megméretésen.


40 478

euró (több mint 14 millió forint) a verseny összdíjazása, a szakaszgyőzelem 2142 eurót, a végső siker 5355 eurót ér.


CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.