Amikor felmegy a pumpa – értéke

Talán az egyetlen kellék, amit a kerekesek mindig maguknál hordanak, a zsebpumpájuk – lapos kerékkel hazajutni ugyanis, bár nem lehetetlen, igen emberes kihívás. Nézzük, mit lehet tudni a kerék legjobb barátjáról!

Mint minden másból, pumpából is sokféle kapható, sőt, bringája és kereke válogatja, milyen fajtájúra lesz szükségünk. Az első és legfontosabb tanács azonban: pumpa nélkül ne induljunk el sehova (legfeljebb nagyon rövid, többnyire közlekedési célú bringázásra). Murphy egyes számú törvénye, hogy a pumpa mindig akkor kell, amikor nincs, ezért valamilyen megoldás mindig legyen nálunk talonban.

Fontos, hogy a körülményekhez megfelelő gumiköpenyt (és rendszert, tömlős, tömlő nélküli, tömlős-folyadékos, egyéb…) használjunk.

Térjünk akkor rá a pumpatípusokra!

  • Alapvető különbségek mutatkoznak a pumpák anyagában (műanyag, alu, egyebek), illetve a fejében (autószelep, preszta, ikerfejes). Eltérő lehet még a szerkezet által kivitelezhető maximális nyomás, illetve a pumpa méretéből adódó pumpálási sebesség.
  • Létezik műhelypumpa és lábpumpa is. Manapság szinte mindegyik nyomásmérős kivitel. Mivel gyakran használt eszközről beszélünk, fontos, hogy a szükséges pótalkatrészek is beszerezhetőek legyenek hozzá (pl. pumpafej és elemei). Egyre népszerűbbek a légtartályos fajták is, ezeket tömlő nélküli rendszerek szereléséhez tudjuk használni. A légtartályok akár külön is beszerezhetők.
  • Igazi csemege a CO2-patron: ez menetes és menet nélküli kivitelben is kapható, tehát a toldalékelemek is többfélék. Itt fontos figyelni arra, hogy használatakor a patron ne érintkezzen a kezünkkel (és egyéb testrészünkkel), mert ráfagy és ottmarad a bőrünk. A CO2-patron kissé drága felhasználási módja az, amikor – kompresszor hiányában – ezzel szeretnénk föltenni a tömlő nélküli gumi köpenyét.
  • A legszélesebb palettájuk a minipumpáknak van. Ha nem szempont a pumpálásra fordított idő, akár tenyérben is kényelmesen elférő, ultrakönnyű verziók is elérhetők. Létezik CO2-patronos kombináció is. Olyan kézi pumpa is van, amely mindkét irányban levegőt pumpál (úgynevezett double action). Zömük adapterrel vázra szerelhető, de a legtöbb egy bringásmez hátsó zsebében is elfér.
  • Ismerős lehet még a defektjavító spray, ami tömítő folyadékot, habot ereszt a belsőbe, egyúttal fel is fújja a gumit. Vigyázzunk, mert van olyan, amelynek használata esetén – hazatekerés után – a belsőt dobhatjuk a kukába.

A minipumpák tárháza kimeríthetetlen (Fotók: AFP)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.