Az egykerekű és a kétkerekű után itt van az egy plusz két félkerekű bringa

Hiszik vagy sem, egy ukrán férfi megalkotta az egy plusz két fél kerékkel felszerelt bringát, amellyel ha száguldani nem is lehet, de teljesen használható.

Egy-, két- vagy háromkerekű kerékpárról már bizonyára sokan hallottak, na de egy plusz két félkerekű bringáról alighanem nagyon kevesen. Pedig ilyen is van már.

A The Q nevű ukrán YouTube-csatornán tettek közzé egy videót, amelyen aprólékosan tervezve, méricskélve, rajzolva, csavarozva egy kerékpárt átalakítanak úgy, hogy az egyik kerekét félbevágják, majd kisebb-nagyobb módosításokkal visszaszerelik a vázra.

Ez önmagában még nem is lenne annyira érdekes, az már annál inkább, hogy a bringa így is használható maradt. Rázósabb, kavicsos, sok kanyarral megspékelt terepen azért nem próbálnánk ki, de az ötlet valóban formabontó és különleges. Egyúttal bizonyítja, hogy kellő elszántsággal – és persze szakértelemmel – még a legvadabbnak tűnő elképzelések is megvalósíthatóak.

 

Arról egyelőre nincs hír, hogy készülnek-e belőle eladásra szánt modellek, de ha más nem, az élmény miatt bizonyára sokan szívesen kipróbálnák, milyen lehet egy plusz két fél keréken tekerni. Mi pedig kíváncsian várjuk a bringás társadalom újabb őrült ötletét.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Úszás után ultrafutás – bemutatjuk a Spartathlon kajmán-szigeteki indulóját
Ételmérgezést kapott, de így is megnyerte a hatnapos világkupát
Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra
A nehézségek ellenére remek győzelmet aratott Balatonfüreden Beda Szabolcs
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a tésztáról

Videók

Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva
Lélegzetelállító videó: egy százméteres sziklatorony megmászása testközelből
Megmutatjuk, milyen őrült sebességgel száguld egy bázisugró

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Hogyan lépjünk szintet a túrázás után? Tippek és tanácsok kezdő hegymászóknak
Végzetes kötél Katmanduból: a legenda, aki megállíthatatlannak tűnt

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.