Az év legnagyobb bringás bukásai

Nem voltak eséstől mentesek az esztendő legnagyobb nemzetközi kerékpárversenyei, szinte valamennyi szakág kivette a részét a bukásokból. Íme a mi ranglistánk.

Tony Martin és Chris Froome (országúti kerékpár)

Balszerencsésen kezdődött Tony Martin számára az idei Tour de France. Az első szakaszon 46 kilométerrel a cél előtt a Jumbo-Visma négyszeres időfutam-világbajnok bringása fennakadt egy szurkoló belógó tábláján és elesett. Nemcsak a német, hanem több tucat versenytársa is pórul járt, többek között az első etapot végül harmadik helyen befejező szlovén Primoz Roglic.

 

 

A szerencsétlen sorozat ezzel még nem ért véget, ugyanis nem sokkal a cél előtt lejtmenetben ismét tömeges bukás történt, és többen is a vízelvezető árokba zuhantak. A korábbi súlyos sérüléséből felépülő, négyszeres Tour-győztes brit Chris Froome sem maradt ki belőle, s bár az eset után sokáig ült a földön, végül befejezte a szakaszt.

 

Primoz Roglic (országúti kerékpár)

Rájárt a rúd az idei Tour de France-on a háromszoros Vuelta-győztes szlovén országúti bringásra. A Jumbo-Visma 31 esztendős kerekese többször is elesett a francia körversenyen, így fájdalmai miatt a kilencedik szakaszra már ki sem állt, feladta a küzdelmet.

 

 

Primoz Roglic a Tokióban rendezett nyári olimpiai játékokon vigasztalódhatott, egyéni időfutamban ugyanis olimpiai bajnok lett. Úgy is fogalmazhatnánk, Tokió gyógyír volt a franciaországi sebekre.

 

Connor Fields és Saya Sakakibara (BMX racing)

Kis híján tragédiába torkollott a tokiói olimpián a BMX racing férfi elődöntőjének harmadik futama. Történt, hogy nem sokkal a rajt után a címvédő amerikai Connor Fields kerékpárjának első kereke egy ugrató utáni földet éréskor összeakadt az előtte haladó BMX-es hátsó kerekével, aminek következtében Fields óriásit bukott. Egyes hírek szerint rövid időre az eszméletét is elveszítette. Az esés után a csípőjét fájlalta, ezért kórházba szállították. Nem sokkal később azonban folytatta a versenyzést, bejutott a döntőbe, és végül a nyolcadik helyen zárt.

 

 

A nap másik BMX-eseményén is történt bukás, a nők elődöntőjében az ausztrál Saya Sakakibarát kellett ápolni egy esést követően. Agyrázkódást szenvedett, és nem is tudta folytatni a versenyzést, a kilencedik helyen fejezte be az olimpiát.

 

Mathieu van der Poel (hegyikerékpár)

Az országúti kerékpárban is remeklő holland Mathieu van der Poel – aki az idei Tour de France-on hat napon át viselte az összetettben élen állónak járó sárga trikót – kalandozása a hegyikerékpárban nem sült el jól, legalábbis idén. Az amúgy remek montis tudniillik indult a tokiói olimpián a férfi hegyikerékpárosok terepversenyén is – bár ne tette volna! Az aranyéremre is esélyes holland az első kör elején hatalmasat esett, s bár visszaült a nyeregbe, két körrel a vége előtt feladni kényszerült a viadalt.

 

 

Joggal feltételezhetjük, hogy az eset némiképp kibillentette egyensúlyából a 26 éves tehetséget, aki hegyikerékpárban „csak” harmadik lett az ősz elején megrendezett világbajnokság cross country versenyén, és az év hátralévő részében az országúti szakágban is csupán egy versenyt nyert meg.

 

Mark Cavendish (pályakerékpár)

Kétség sem fér hozzá, a pályaverseny is legalább annyira veszélyes, mint a kerékpársport többi szakága. Legalábbis erről árulkodik a Deceuninck–Quick-Step world team-csapat brit versenyzője, Mark Cavendish esete. A Tour de France-on eddig 34 szakaszgyőzelmet szerző 36 éves bringás óriásit bukott a novemberben rendezett genti hatnapos versenyen. Az esés következtében eltört két bordája, és légmellet kapott. A versenyzőt a genti egyetemi klinikára szállították, és több napon át kezelték.

 

 

A verseny egy másik résztvevője, Jasper De Buyst azt állította, víz került a pályára, amit korábban észre is vett, így időben le tudott lassítani. Egy másik induló, Kenny DeKetele azonban csak későn vette észre a tócsát, ezért elrántotta bringája kormányát, ami többek között Cavendish bukását is okozta.

Címlapon: Primoz Roglic

Címlapfotó: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mecser Lajos havonta 1500 kilométernyi futással alapozta meg sikereit
Spárta királynője fonott kaláccsal tartotta távol magától a kutyákat
A magyar Jégember mínusz tíz fokban hegynek fel félmeztelenül fut maratonit
Egyetlen futólépés a jókedv felé
Véget ért az Eseményhorizont: Klein Dávid és Suhajda Szilárd külön folytatja

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Sziklamászóból lett bázisugró lőtte a múlt év legmenőbb szelfijét
Az oroszok annyira kemények, hogy néha fürdőruhában síelnek Szibériában

Hegymászás

Gyorsmászás a Dhaulagirin, viszontagságok a Kazbegen és a Csomolungmán
Expedíció a Tofana di Rozes déli falának első megmászása után százhúsz évvel
Siklóernyő-balesetben szilánkosra tört Lengyel Ferenc három csigolyája

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában
Varázslatos téli élmények Karintiában, az Alpok vonulatainak déli oldalán
Az osztrák Grand Canyon és más elképesztően szép kirándulóhelyek
Az osztrák Grand Canyon és más szépségek
Kiterjesztett szabályozás síelőknek

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.