Laza tekerés a Velencei-tónál

A Velencei-tavat gyakorlatilag bárki körbe tudja tekerni biciklivel, a 30 kilométernyi távolság tökéletes egy laza kerekezésre. Személyes élményeink alapján összegyűjtöttük, melyek az út legjobb és legkevésbé jó szakaszai.

A HÁROM LEGJOBB SZAKASZ

A Velencei-tó: igen, az egész tó körüli út, hiszen alig van szintkülönbség, szinte végig kiépített kerékpárúton haladhatunk, ráadásul 30 kilométeres távot még érdemi felkészülés nélkül is teljesíteni lehet. Főleg, hogy az sem baj, ha megállókkal, strandolással egész naposra nyújtjuk a túrát.

Sukoró: amikor elhagyjuk Velencét és a Katonai Emlékpark felé tekerünk, egy árnyas, békés erdei úton haladhatunk kilométereken keresztül, ami tökéletes nyugalmat és kikapcsolódást nyújt.

Gárdony és környéke: noha ezen a részen néhol nincs speciális kerékpárút, Gárdonyban és Agárdon csendes mellékutcákon tekerhetünk, akár a tóparton is, s ha kedvünk tartja, bármikor megállhatunk egy fagyira, vagy ehetünk egy finom lángost, hogy pótoljuk az elégetett kalóriákat.

+1 Szúnyogsziget: a Katonai Emlékpark után tehetünk egy kisebb kitérőt: Pákozd előtt érdemes elgurulni a Szúnyogsziget felé (az egész 4 km), ahol egyrészt csodálatos látvány fogad minket a tóparton, másrészt a csárda a környék egyik legjobb étterme.

 

A HÁROM LEGKEVÉSBÉ JÓ SZAKASZ

A KEMP előtti emelkedő: ha Velencéről indulunk, és az óramutató járásával ellentétesen haladunk – ez az elfogadottabb tókerülési útvonal –, a pákozdi Katonai Emlékpark előtt egy kisebb emelkedő nehezíti utunkat. Itt még a nyeregből is ki kell állni, viszont remek érzés, amikor felérünk a dombtetőre.

Pákozd–Dinnyés: a tó északnyugati sarkánál, Pákozd után, Dinnyés felé indulva egy három kilométeres szakaszt az úttesten haladva kell teljesítenünk. Még ha nem is kell nagy forgalmú útra gondolni, nagyobb figyelemre van szükség. Nem is ez a legszebb rész – jobb túl lenni rajta, és elérni a délnyugati csücsöknél lévő kilátóhoz. (Itt még meg kell birkóznunk egy kissé szeles 3 kilométerrel, de aztán újra önfeledten tekerhetünk.)

Velence: itt kezdődik (a Drótszamár kemping és környéke) és itt ér véget (Velence Korzó) az út. Listánkra azért vettük fel, mert talán itt a legnagyobb a gyalogosforgalom; a strand közvetlen közelében haladunk, így errefelé figyelni kell az emberek mellett a négylábúakra is (viszont az út teljesen sík és kiépített).

+1 Bence-hegy: természetesen lehet érdemben is nehezíteni a túrán, ehhez a Bence-hegyet kell megmásznunk – ez már tényleg emelkedőnek számít! A Nadapnál lévő, kevesebb mint tíz kilométeres kitérő felfelé vezető része meredek és fárasztó, viszont ha felküzdjük magunkat, a Bence-hegyen épített kilátóból az egész tavat belátjuk.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kamiont húztak, koffert cipeltek, hordót emeltek – a legerősebb magyar hölgyek
Verseny közben ugrott el a boltba, de így is megnyerte a női kategóriát
Befejeződött a magyar világcsúcsot és aranyérmet is hozó erőemelő Eb
Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián
Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle

Videók

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.