Lehet akármilyen hideg, ezzel nem fagyunk oda a kormányhoz

Az amerikai cég hamarosan piacra dobja a kormányra helyezhető kézmelegítőt, ami megoldást jelenthet a téli problémák egy részére.

Jó hír a kerékpározás kedvelőinek, hogy 2022-re sikerült megoldást találni arra, hogy télen ne fagyjon oda az ember keze a kormányhoz. Persze erre rögtön rávághatnánk, hogy arra eddig is ott volt a meleg kesztyű, ami igaz, csakhogy nyilván a viselése azért jelentősen ront az élvezeti értéken.

Arról nem is beszélve, hogy ha valaki esetleg kicsit keményebben edzene, az is fontos, hogy minél jobb legyen a kormány fogása. Márpedig ebből a szempontból a kesztyű korántsem tökéletes megoldás.

Na de most egy amerikai cég feltalálta a Polar Plugot.

Lényege, hogy a kormány markolatában elhelyezett kis rudak gombnyomásra negyedóra alatt negyven fokra melegszenek fel, biztosítva ezzel, hogy ne fagyjon oda a kezünk a kormányhoz.

A szerkezet egy töltéssel négy órát bír ki, az ára ugyanakkor egyelőre elég borsos, de még tesztelési fázisban van.

Akik hozzájárultak a tesztelés finanszírozásához, azok 95 euróért juthatnak hozzá, a piaci ára azonban a terv szerint 195 euró, azaz körülbelül hetvenezer forint lesz. Kérdés, megér-e ennyit vagy érdemesebb a kesztyűnél maradni. Mindenesetre legalább hamarosan lesz választási lehetőség.

Borítókép: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.