Megindult a vödör, elszállt az érem – elképesztő sztori a budapesti vb-ről

Az országúti amatőr versenyen induló Vida I Lászlónak nagy esélye volt a fantasztikus eredményre, de jött egy lelkes szurkoló…

Az 1928-as budapesti országúti világbajnokságon a magyar újságok eleinte rácsodálkoztak azokra a kerékpárosokra, akik képesek voltak edzővel készülni és egészségesen étkezni; másfél évtizeddel korábban, a stockholmi olimpián már magyar bringásokért is lehetett szurkolni; alig három évvel történetünk kezdete előtt pedig megrendezték „a” magyar bajnokságot, a Tour de Hongrie-t. A kerékpározás idehaza is rendkívül népszerű lett, voltaképpen senkit sem lephetett meg, hogy a nemzetközi szövetség 1928-ban Magyarországnak adta a világbajnokság megrendezésének jogát.

Jöttek ide a földkerekség legjobb bringásai, olimpiai bajnokok, de a hazai szurkolóknak az igazi sztár Vida László volt, akitől érmet is lehetett várni az amatőrök országúti mezőnyversenyében (külön rendeztek futamot a profiknak is). Ez óriási bravúr lett volna, hiszen magyar bringás még csak előkelőbb helyezést sem ért el korábban.

A Nemzeti Sport tudósítója autón követte, olykor előzte meg a bringásokat.

Senki se mondja, de tudjuk, hogy mindenki csak a magyar verseny­zőkre vár, a legfőbb reménységünk­re, Vida Lacira, akit az elsők kö­zött szeretne mindenki látni. A frissítő hely körül minden em­bernek a kezében enni-­ és innivaló van, hogy az átsuhanó magyar fiúkat, aki tudja, ellássa.

Uhereczky egy hálót szorongat, melyben vízbe mártott zsemlyék és banán van. Me­gint mások hatalmas vödrökkel áll­nak készen, hogy nyakon öntsék a hőségtől eltikkadt fiúkat.”

AZ OLIMPIAI BAJNOK KÁLVÁRIÁJA ÉS ÖRÖME

Rengeteg világhírű sportoló érkezett Budapestre az augusztusi vb-re, köztük az egy héttel korábban Amsterdamban olimpiai aranyat nyerő Willy Falck Hansen – akinek a lelkes vámőrök köszönés gyanánt lefoglalták a bringáját a pályaudvaron. A friss ötkarikás bajnok hiába veszekedett, hogy anélkül sok esélye nem lesz a vb-győzelemre, nem nagyon foglalkoztak vele. Ezek után a magyar szövetség keresésére indult, meg is találta a zsebében a cetlit, amire a szövetség címét írták: Postafiók 130. A dán sportember töretlen lelkesedéssel és tört magyarsággal közölte a szembejövőkkel, hogy ő a Postafiók utcát keresi, ám aligha meglepő, hogy nem nagyon tudták útba igazítani – de valaki végül szólt neki, menjen csak ki a Millenárisra, ott biztos talál segítséget. Természetesen egy olyan villamosra szállt, amelyen egy zsebtolvaj ügyködött, aki úgy döntött, megszabadítja a tárcájától szegény külföldit, de Hansen résen volt, és egy emberes pofonnal nyomatékosította, hogy mindent azért mégsem adna.

Ilyen intenzív „bemelegítés” után nem is lehetett kérdéses: simán megnyerte az 1000 méteres időfutamot, megszerezve a világbajnoki aranyat is.

Miután Vida megkapta jól megérdemelt frissítőjét, elszáguldott, a magyarok autóra pattanva követték. Éppen a korábbi világbajnok belga Jean Aerts érkezett a kocsi mellé – lett idő egy verseny közbeni villáminterjúra, de meglepő módon Aerts kérdezett: az érdekelte, hogy ki nyerte meg a profik versenyét. Amikor megtudta, hogy honfitársa, Georges Ronsse, még nagyobb kedvvel taposott a pedálba, hiszen Vida csak ötszáz méterrel járt előtte. Könnyen behozhatónak tűnt az előny, de a magyar fiút is rengetegen biztatták az út mellett.

„Amerre elmegy, mindenütt fel­ismerik az emberek, hiszen eleget kerekezett már erre ezen a terepen. Jobbról is balról is egyre-másra öntik nyakon. Kislányok egy pohár vízzel, az idősebbek egy­­-egy ­rocskával. Úgy fest a dolog, mintha húsvéti locsolkodás folyna. Hiába kiabálunk nekik előre, hogy ne, annál inkább öntözik.”

A két olasz bringás jókora előnyre tett szert, Vida őket már aligha tudta volna befogni, Aerts pedig egyre inkább feljött rá. Teltek a kilométerek, sok százan szurkoltak az út szélén a magyar fiúnak, hátha meglesz az a csodálatos harmadik hely. Egyre közelebb volt a cél, Vida még mindig biztosan vezetett a belga előtt, amikor…

„Kistarcsa utolsó házainál hirtelen megugrik a fiatal magyar bajnok. Diadalordításban törünk ki, de a szó ajkunkra fagy.

Vida visszanéz egy pillanatra, hogy jön-e Aerts, s ebben a pillanatban egy parasztlegény oldalról nekifut, s egy nagy sajtár vízzel közvet­len közelről olyan erővel löttyenti oldalba, hogy Vida egyen­súlyát veszti és felbukik.

Vida I László

A belga ezt látva sportba kezd s mi­alatt szegény Lacink nagy nehezen felkapaszkodik ismét a gépre, hama­rosan kétszáz méter előnyre tesz szert. A parasztlegényt majd meglincselik, pedig a szerencsétlen bizonyára csak jót akart…”

A vége azért szoros lett, de hiába: győzött az olasz Allegro Grandi honfitársa, Michele Mara előtt, a harmadik pedig a belga Aerts lett – öt méterrel megelőzve Vida Lászlót. Hej, ha nem döntöttek volna fel!” – szomorkodott a kerekes, de a közönség így is a vállára kapta, és hosszan ünnepelte a magyar kedvencet.

Vida I László többszörös magyar bajnok, a Tiszántúli (1926), majd a Dunántúli körverseny győztese (1927), a Bécs–Budapest verseny első helyezettje (1927, 1928), és fantasztikus vb-4. helyet szerzett – de hosszú élete során nehezen tudta feledni, hogy bár Magyarországon rendezték a viadalt, a világbajnoki éremről éppen a hazai pálya hátránya miatt maradt le.

KÍNOS UTAK, SZÖRNYŰ PORFELHŐ

Minden jó szándék ellenére a külföld nem feltétlenül volt elégedett a világbajnoki szervezéssel, leginkább a pokoli minőségű utak zavarták a Budapestre érkező tudósítókat.

Az országúti világbajnokság inkább kínszenvedés volt, mint reális sport. A befutandó 192 km-es terepszakasz szörnyű emelkedései és az országút homokos és inkább elhagyott dűlőutakhoz hasonló kvalitása nem hozott a formáknak megfelelő eredményt… Inkább 300 kilométert Svájcban, mint 50 km-t Magyarországon!” – harsogta a zürichi Sport.

A német B. Z. am Mittag is odavágott egyet: „Németországban még csak el sem lehet képzelni, hogy a világon ilyen rossz országutak is létezhetnek. A versenyzők áthatolhatatlan porfelhőben küzdötték végig a távot…” Fogjuk mi is arra a szörnyű porfelhőre, hogy a derék német hírlapíró simán összekevert két versenyzőt: hosszú tudósításban emlékezett meg arról, hogy honfitársa, Bernhard Stübecke azért nem lett világbajnok, mert egy odarohanó parasztlegény egy vödör vízzel felborította…

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A pózolás művészetének elsajátítása nélkül nem lehet versenyt nyerni
Tekerj otthon, sportolj akár esőben is
Idén is minden adva volt a jó élményhez a Vivicittán
Edzeni legalább annyira szeret, mint versenyezni, nagy célokat tűzött ki maga elé az évre
23 569 résztvevő és magyar győzelmek a 39. Telekom Vivicittán

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.