Mit keres a bringás a konyhában?

Nem, nem az étolajat a láncolaj helyett. A kerékpározás sem tér el a legtöbb sporttevékenységtől, teljesítményünket némi séftudománnyal könnyen fokozhatjuk.

A legtöbb szakember egyetért abban, hogy az edzésmunka mellett a tudatos táplálkozással biztosíthatjuk leginkább azt, hogy a befektetett idő és energia végül meghozza gyümölcsét. Természetesen nem mindenki teheti meg, hogy magánszakácsot fogadjon, sőt, sokszor családon belül is nehezen várható el, hogy az ételekért aktuálisan felelős családtag többféle igény szerint süssön-főzzön, az igazán elszánt kerekesek pedig általában úgyis jól tudják – mivel kitapasztalták –, hogy nekik mi válik be igazán. Épp ezért ajánlatos számukra bevezetni a keresztedzések közé az úgynevezett konyhaboogie mozgásformát. De miért is?

1. Néhány – egyébként olykor horror áron megvásárolható – sportkaja simán elkészíthető házilag is. Az egyik legjobb példa erre a sportital: aki töltött már vízen kívül mást is a kulacsba, tudja, hogy a kék-narancssárga-neonzöld és egyéb árnyalatokban pompázó, márkázott italokért bizony borsos árat fizetünk.

A minden szükséges tápanyagot tartalmazó nedűt azonban otthon is pofonegyszerűen elkészíthetjük az alábbi alapanyagokból:
– 6 dl víz
– 2 dl narancslé (vagy egyéb gyümölcslé)
– 1 dl citromlé (vagy ennek megfelelő koncentrátum)
– 1/2 kávés kanál só
– igény esetén 1-2 evőkanál méz

Mindezt összekutyulva, tetszés szerint variálva (esetleg magnéziummal kiegészítve) már nyakalhatjuk is a kerekesek gumibogyószörpjét.

2. Számtalan recept található a neten a népszerű – és szintén méregdrága – energiaszeletek házi előállítására is. Ennek lényege, hogy gyors és lassú felszívódású szénhidrátokat egyaránt tartalmaz, praktikusan szállítható és bringán is egy-két harapás alatt gyorsan „bevihető a rendszerbe”. Ha otthon készítjük el, elkerülhetjük a nem kívánatos cukrokat, a nem kedvelt alapanyagokat (pl. mazsola) és a ki tudja, miféle tartósítószereket. A Mindmegette alapreceptjét például igény szerint variálhatjuk, ami azonban biztosan kelleni fog: zabpehely, aszalványok, magok, esetleg méz, mogyoróvaj, nádcukor. Vannak datolyát, magas kakaótartalmú étcsokit, esetleg különböző proteinporokat és puffasztot rizst is tartalmazó receptvariánsok.

3. Nagyon sok múlik azon, hogy miből és mennyit viszünk be a szervezetünkbe a nagyobb terheléssel járó hétvégi hosszú edzések, de főleg a versenyek előtti napon. Reméljük, minden bringás tudja a versenyt megelőző napok legfőbb parancsolatát: elvetemülten sok vizet kell inni. Még annál is többet. Nincs felső határ. Inni, inni, inni! No, de ehhez nem kell túlságosan specifikus konyhai tudás, úgyhogy térjünk át a nehezebb feladatra: a tésztafőzés mesterségére. Ehhez itt található 8 rendkívül praktikus tipp. Nem viccelünk – a tésztafőzést tényleg el lehet rontani.

A tésztalobbizás oka: verseny vagy nagyobb terhelés előtt érdemes egy nagyobb szénhidrátlökettel megtámogatni az eenergiaraktárainkat, hogy tényleg a legjobbat hozhassuk ki magunkból. Ezért javasolt egy tányér tésztás kaját vacsorázni a nagy megméretés előtt. Hogy milyen tésztát eszünk, annak csak a képzeletünk és az ízlésünk szab határt, de azért óvakodjunk a túl fűszeres, valamint a nagyon nehéz, gyomort próbáló kiegészítőktől, feltétektől (nem biztos, hogy egy fél disznócombot érdemes a spagetti után küldeni).

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás
Helyszíni nevezéssel is vár mindenkit a Tisza-parti futófesztivál
Sosem késő belevágni: 70 évesen kezdte, és közel 90 évesen is deszkázik
Újabb szép kihívás: segítő nélkül, öt nap alatt tíz maratoni Miami Beachen
Ismét gyomorprobléma hátráltatta, de megnyerte a szlovén huszonnégy órást

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.