Ötvenévesen lett szerelem a bringázás, a Balaton-kör sem túl nagy falat már

„Nem állítom, hogy biciklivel fekszem és kelek, ám – ha vénülő fejjel is, de – fontos része lett az életemnek.”

Talán jól hangzana, ha úgy kezdeném, az óvodában már a kiscsoportban is bicikli volt a jelem, ám ha jó ötven év távlatából nem csal az emlékezet, a fakanál jutott nekem. Ha választani lehetett volna, minden kétséget kizáróan a labdára szavazok, ugyanis nagyjából a születésem pillanatától az volt a mindenem – persze vidéki gyerekként viszonylag hamar bejött az életembe a bringa. Előttem van a pillanat, amikor – talán ötéves koromban – Klári mama egy 16-os biciklivel lepett meg (úgy rémlik, ötszáz forintért vette használtan, és az bizony 1970 körül nem volt kis összeg), és a Fő utca páratlan oldalán a járdán úgy teszem meg az első métereket, hogy a „csodagép” hátul egy seprű nyelével van meghosszabbítva, és amikor jobbra vagy balra el akarok dőlni, a mamám a nyelet fogva segít az elesés elkerülésében. Biztosra veszem, nagyon sokan tanultak meg hasonló módon biciklizni, de abban is, a velem egykorú fiatalok közül keveseknek fordult meg a fejében, hogy egyszer majd nem a labda, hanem a bicikli lesz a legjobb barátjuk.

Én sem a kivételek közé tartozom, a Ferencváros labdarúgóit bálványoztam, és arról álmodtam, egyszer én is olyan meccseket játszhatok, amilyenekről a Népsport ír, és a televízió közvetít. Megadatott, de arra a profi karrierem befejezése után sem gondoltam, hogy a futball helyére egyszer csak a kerékpározás lép.

Ehhez kellett az is, hogy a térdem nagyjából negyvenéves koromra még a baráti focira is alkalmatlan legyen, és bár nem rögtön „kattantam” be, évekkel később ez a pillanat is eljött. Gyorsan hozzáteszem, a Nemzeti Sport rovatvezetője, Vincze Andris kellett ehhez, az ő fejéből pattant ki a gondolat, mi lenne, ha ketten Tárnokról lebringáznánk az anyukája nyaralójába, Zamárdiba.

Augusztus vége-szeptember eleje lehetett, az indulás előtti este az unokatestvéreméknél beszélgettünk, iszogattunk, amikor tíz óra körül szóltam, lassan megyek haza, hiszen reggel hat órakor indulok biciklivel a Balatonra. A házigazda egyik barátja érdeklődött, miről is van szó, majd amikor vázoltam neki, hogy futballra alkalmatlan térddel, öt-hat kilométernél többet egyben sohasem tekerve milyen terveim vannak, fölényes magabiztossággal kijelentette: ki van zárva, hogy sikerüljön! Mondanom sem kell, alaposan felpiszkált, sértette az önérzetemet, hogy hiába az élsportolói múlt, nem bízik bennem. Persze bennem is volt némi félsz, de még véletlenül sem a táv hossza miatt, hanem mert nem tudtam, a térdem miként reagál az efféle terhelésre, és cikinek éreztem volna, ha esetleg negyven kilométer megtétele után fel kell tennem a kezemet: nem bírom tovább… Jó hat év távlatából úgy emlékszem, az úton semmilyen problémánk nem akadt, „első bálozóként” nagyjából tíz óra alatt tettük meg a 133 kilométert, hogy aztán Vincze „Pufival” éjszakába nyúlóan beszéljünk arról, milyen jól éreztük magunkat a nyeregben. Éreztem, sejtettem, lesz folytatása a történetnek, de az biztosan nem fordult meg a fejemben, hogy egy évvel később kijelenthetem, bizony már háromszor is megkerültem a Balatont!

Ehhez először is arra volt szükség, hogy Vincze Andris (ki más…?) felvesse: mi volna, ha a Nemzeti Sport benevezne az Ultrabalatonra? Jó bulinak tűnt az egész, a felvetés pozitív fogadtatásra talált a szerkesztőségben, azon pedig egy pillanatig sem kellett gondolkodni, ki legyen a bringás kísérő. Hallani lehetett, más csapatok ezt a kérdést úgy oldják meg, hogy a futókat nappal és éjszaka más-más bringás kíséri.

Nekem viszont természetes volt, hogy egyedül tekerem le a 221 kilométert. Természetesen ez más kihívást jelent, mint amikor egyedül bringázik az ember; sokszor bizony csak „csorogni” kell, de azért 22-23 órát alvás nélkül a nyeregben tölteni nem leányálom.

Andrissal még abban az évben kettesben is nekivágtunk a távnak. Nem világcsúcsot akartunk menni, csak jól érezni magunkat, így az is belefért, hogy fél távnál megálljunk ebédelni. Sajnos az akkori kerékpárja nem bírta a gyűrődést, útközben sokat kellett „buherálnia”, hogy aztán úgy harminc kilométerrel Zamárdi előtt végleg feladja. Nem volt mit tenni, haza kellett tekernem a nyaralóba, hogy aztán autóval, a rajta lévő bringaszállítóval visszamenjek a barátomért. Koromsötétben, egyre gyengülő világítással alighanem pályacsúcsot mentem az odaúton…

Zombori András (balra) az Ultrabalatonon szokta kísérni a Nemzeti Sport váltóját (Fotó: NS)

Ott volt bennem, hogy egyedül is körbe akarom tekerni a legnagyobb magyar (sőt közép-európai) tavat, és az elképzelésből nem sokkal később valóság lett. A kiindulópont Aliga volt, és nagyjából fél távnál lehettem, amikor Szigligetet elhagyva egyszer csak azt vettem észre, lapos az első kerekem. Drámainak tűnt a helyzet, mert bár volt tartalék belsőm, tulajdonképpen nem sokat ért, hiszen halvány fogalmam sincs (sajnos…), miként lehet a lyukas gumit kicserélni. Ugyan jött szembe két bringás, akik kölcsönadták a pumpájukat, de hiába fújtam keményre a kereket, az néhány száz méter múlva újra lapos lett. Ez egyébként egy hosszú egyenesben történt, a szigligeti vár látképét magam mögött hagyva, és aki ismeri azt a részt, tudja, a Balatont látni sem lehet. Azt sem tudtam, hol vagyok, semmilyen táblát nem láttam, fogalmam sem volt, meddig tolhatom a biciklit, amíg egy vasútállomást találok, és vonattal hazajöhetek. Vincze Andrist szentségelve hívtam fel telefonon, mondván, az egész világ ellenem van, és ha látnám a vizet, beledobnám a bringámat, mire ő angyali nyugalommal azt felelte, keres nekem a neten egy szerelőt. Nem szaporítom a szót: Szigligetről jött a szerelő, három perc alatt kicserélte a belsőt, és a megállás után másfél órával folytathattam az utat. Tizenegy és fél órával az aligai indulás után újra a kiindulóponton voltam, s mert gyakorlatilag kereken tíz órát tekertem, „becsípődött”: ha legközelebb jövök, tíz órán belül akarok – defekt nélkül – célba érni.

Hogy sikerült-e?

Nem elsőre, de másodikra igen.

Bringás pályafutásomat ötvenévesen kezdve most ott tartok, hogy hét Ultrabalaton van mögöttem, kétszer párban, háromszor pedig szólóban kerültem meg a tavat, és bár a harmadik után azt mondtam, nagyon nem vágyom a negyedikre, meg lennék lepve, ha tényleg sohasem indulnék már útnak.

Még akkor is, ha azután a bizonyos tíz órán belüli teljesítés után (ami egész pontosan 9 óra 38 perc volt egy sima mezei utcai bringával…) a célból telefonálva a feleségemnek azt találtam mondani: ha legközelebb menni akarok, dugja el a biciklit, de az lenne a legjobb, ha eladná…

Nem állítom, hogy bringával fekszem és kelek, ám – ha vénülő fejjel is, de – fontos része lett az életemnek. Amikor szabadnapos vagyok, és tudom, hogy szép idő várható, úgy kéthavi rendszerességgel biztosan beiktatok egy Tárnok–Etyek–Alcsútdoboz–Lovasberény–Velencei-tó (megkerülve)–Tárnok utat (nagyjából 110 kilométer), gyönyörködöm a tájban, hallgatom a madarak csicsergését, elfogyasztok egy jó ebédet, és amikor hazaérek, majdnem olyan jól érzem magam, mint amikor a Vác–Ferencváros mérkőzésen Orosz Feri gólt fejelt a beadásomból.

Szóval, bátorítanék mindenkit: pattanjon nyeregbe akkor is, ha a környezetében akad egy-egy barát, aki nem bízik benne. Szerelembe esni túl az ötvenen is lehet.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Fogarasiné Veres Krisztina egyszer fejre állt, de megvédte címét az UTT-n
Cseke Lilla legbosszantóbb bakijai: futás az ismeretlenbe, nevezés a férfiak közé
Az egykerekű és a kétkerekű után itt van az egy plusz két félkerekű bringa
Napfelkelte a Balaton közepén, aztán jöhet a félmaratoni a Káli-medencében
Hat nap futás éjszaka nélkül – Szilasi Viki kanadai csúcsot döntött

Videók

Ami a tökéletes szlalomhoz kell: vízisí és egy kristálytiszta reggel
Száguldás a világ leggyorsabb kötélpályáján
Szabadesés Rubik-kockával

Hegymászás

Öt-hatezres mászatlan hegyeket céloz meg a hegymászó-válogatott
Klein Dávid hat év után újra önálló expedíción, célja a Broad Peak megmászása
Elkészült a filmelőzetes Erőss Zsolt elvesztéséről, felesége szemszögéből

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton
Mozogni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
Tippek a víz szerelmeseinek: termálfürdő, vízi csúszda és egyedülálló kilátás
Felhőtlen szórakozás az Alpok déli oldalán
Vidám téli vakáció a család minden tagjának Ausztria déli tartományában

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.