Pumpálhatják a téglásiak is – speciális pályát adtak át Debrecen mellett

A pumpapályák egyre népszerűbbek Magyarországon is, amatőrök és profik számára is élvezetes terep.

Pumpapályát adtak át csütörtökön a Debrecentől északra fekvő Tégláson, ahol a Gabitrial extrém sportcsapat kerékpárosai be is mutatták, hogyan használják az igazán gyakorlott bringások a hepehupás terepet, amelyen tekerés nélkül is be lehet gyorsulni.

„Szakmai szemmel nézve nagyon profi pálya lettidézi a haon.hu Fekete Viktort, a Gabitrial egyik tagját. – A pumpapálya lényege az, hogy a súlypontunkat előre-hátra helyezve próbáljunk meg minél nagyobb lendületet biztosítani, és a végére teljesen begyorsulni.”

A pumpapályák egyre népszerűbbek Magyarországon is, amatőrök és profik számára is élvezetes terep, és használata segíti a biztonságos közlekedésre való felkészülést, hiszen a kerékpáros egyre magabiztosabbá válik.

A pályát használhatják kerékpárral, rollerrel, gördeszkával és görkorcsolyával is, sőt, akár futóbiciklivel is kipróbálhatják a legkisebbek.

Megfelelő védőfelszerelést használva teljesen biztonságos, és azoknak ajánlott, akik a sima játszótérről továbblépnének, izgalmasabbat keresnek. A rutinosabbak számára sportbemutatókat és versenyeket is tarthatnak rajta.

A téglási bemutatón Szabó Csaba polgármester elmondta, volt már a településen hasonló, bár korántsem ilyen modern pálya, de egy 2010-es vihar nemcsak Téglás legnagyobb erdejét, hanem a pályát is megsemmisítette.

(Fotók: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Torta, póló, Prosecco – így várták a célban a 40-szeres Kinizsi Százas-teljesítőt
Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.