Elég vizet isznak a magyarok? – Csatlakozz te is az idei Aqua Challenge kihíváshoz

Frissítő, finom, és testünk minden porcikája hálás érte. A víz nem pusztán szomjoltó, segíti a tápanyagok felszívását, szállítását, ezzel együtt pedig elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez. (x)

Frissítő, finom, és testünk minden porcikája hálás érte. A víz nem pusztán szomjoltó, segíti a tápanyagok felszívását, szállítását, ezzel együtt pedig elengedhetetlen az egészség megőrzéséhez. Ezért is érdemes csatlakozni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) márciustól augusztusig tartó Aqua Challenge kihívásához, hogy ne csak halljuk, meg is tapasztaljuk: az víz maga az élet.

Az OGYÉI idén már harmadik alkalommal indítja útjára Aqua Challenge elnevezésű próbatételét, de ezúttal – a korábbi évek gyakorlatával ellentétben – nem egy hónapra, hanem félévre hirdette meg a kampányt.

A szervezők célja ugyanis az, hogy a lehető legtöbb emberhez eljusson a felhívás, és minél többen csatlakozzanak a kihíváshoz, amelyben vállalják, hogy meghatározott időn keresztül csak tiszta vízzel oltják szomjukat.

A próbatétel tehát játékos keretbe foglal egy nagyon komoly üzenetet: a megfelelő és rendszeres hidratáció fontosságát, amelynek pozitív hatásait a kihívást elfogadók is megtapasztalhatják magukon. Akár már egy hónap is elegendő lehet arra, hogy észrevegyük, keringésünk felpezsdül, izomzatunk és bőrünk tónusosabb lesz, fittebbnek, frissebbnek, vitálisabbnak érezzük magunkat. Aki pedig egészen augusztus végéig vállalkozik arra, hogy a cukros üdítőket félretéve csak tiszta vizet iszik, a tudatos vízfogyasztás észrevétlenül is a mindennapi szokásai szerves részévé válhat.

Túl sok a cukor

A cukros üdítők népszerűsége tekintetében amúgy is elég borús képet fest a hazai helyzet. Az Eurostat legfrissebb, 2019-es adatai szerint a magyarok 12 százaléka fogyaszt napi szinten ilyen folyadékot – csak Belgium (20,4 százalék), Málta (12,4 százalék) és Németország (12,1 százalék) előz meg minket ebben, míg az uniós átlag 9,1 százalék, a legjobban teljesítő országokban pedig (Litvánia, Finnország és Lettország) ez az arány nem haladja meg a 3 százalékot.

Egy fokkal viszont biztatóbb a mutató másik aspektusa. Azok aránya tekintetében, akik soha, vagy csak alkalomszerűen fogyasztanak cukrozott üdítőket, már inkább a középmezőnybe tartozunk Európában, jóval közelebb az uniós átlaghoz.

Míg a magyarok 63,4 százaléka iszik csupán elvétve cukros üdítőitalt, addig az EU-ban ez az arány 66,1 százalék, az éllovas Finnországban pedig 79,4 százalék.

A 2019-es Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet OTÁP felmérés eredményei szerint az életkorral csökken a folyadékbevitel. Azok, akik úgy gondolták, „keveset tehetnek az egészségükért”, kevesebb folyadékot fogyasztanak, mint azok, akik úgy vélték „sokat” vagy „nagyon sokat” tehetnek. A folyadékfogyasztás kétharmada víz vagy ásványvíz volt 2019-ben, ezt követték az üdítőitalok és a koffeintartalmú italok. A tejfogyasztás kevesebb, mint 10%-át tette ki a folyadékoknak. A vízfogyasztás jelentősen csökken az életkorral: a fiatalok 1,4 liter, az idősebbek már kevesebb, mint 1 liter vizet isznak átlagosan egy nap. A cukros üdítőitalok fogyasztásában a fiatalabb korosztály vezet: 2,5-3-szor annyit üdítőt isznak, mint a 65 év felettiek. Sajnos a 7 éves gyerekek körében is nőtt a cukros üdítőital fogyasztók aránya 2010 és 2019 között. A fiatal felnőttek számára kockázatot jelenthet az energiaitalok fogyasztása.

Egyre népszerűbb az ásványvíz

A vízfogyasztás azonban – legalábbis a palackozott ásványvizek tekintetében – határozottan kedvező tendenciát mutat. A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség által közzétett adatok szerint az ásványvíz egy főre eső fogyasztása dinamikusan növekszik idehaza. Míg a kilencvenes évek elején stabilan 3 liter körül volt egy főre vetítve éves szinten, azóta évente 20-30 százalékkal emelkedik ez az érték, 2022-ben pedig elérte a 122 litert. Magyarország ezzel az értékkel az Európai Unión belül az első öt ország között van.

A víz az igazi

Az Aqua Challenge kihívás ezt a pozitív tendenciát szeretné még tovább erősíteni. A kezdeményezés legfőbb célja ugyanis tudatosítani, hogy minden nap gondoskodnunk kell a megfelelő mennyiségű folyadékbevitelről, ami átlagosan 2-2,5 liter. A szervezet számára vitathatatlanul a legmegfelelőbb forrás erre a tiszta víz, ami nélkülözhetetlen ásványi anyagokat tartalmaz – jöjjön a csapból vagy egyenesen a Föld mélyéről. Csatlakozz te is a kihíváshoz, és nyiss az egészségre!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.