Ne csapjunk bele egyből, óvatosan kezdjünk: ezekre figyeljünk síelésnél

Lassan itt a téli szezon, az orvosok rendszeresen találkoznak síelés közben bekövetkezett sérülésekkel, ennek kapcsán érdeklődtünk, milyen veszélyeket rejt magában a sportág.

Mintha nem lenne holnap – sokakra jellemző, de éppen így nem szabad síelni, különben garantáltan beüt a baj.

„A magyarok többsége évente egyszer jut el síelni, akkor viszont nyitástól zárásig pályán vannak, és ahogy fárad az ember, úgy nő a balesetveszély, erre mindenképp érdemes odafigyelni – kezdte dr. Kandár Zoltán baleseti sebész főorvos, aki a fáradtság mellett még egy fontos tényezőre is felhívta a figyelmünket – Mindennap, mielőtt felmegyünk a pályára, melegítsünk be, no meg természetesen a védőfelszerelésről sem szabad megfeledkezni. Baleseti szempontból a térd- és szalagsérülések jellemzőek, valamint a lábszártörés is gyakorta előfordul. A boka ritkábban sérül, mert a bakancs szerencsére jól fogja a lábat.”

Dr. Kandár Zoltán hangsúlyozta, nem tanácsos a karosszékből felállva rögtön nekiállni síelni. Ahogy a nap elején is érdemes bemelegíteni, úgy az sem árt, ha megfelelő edzettségi állapotban vágunk neki a hegyeknek, hiszen ha jó fizikai állapotban vagyunk, ha odafigyelünk a bemelegítésre, a védőfelszerelésekre, valamint testünk jelzéseire, jelentősen csökkenthetjük a sérülés kockázatát.

Még így is megtörténhet a baj, ezért biztosítás nélkül senki se induljon útnak, hiszen adott esetben egy helikopteres mentés horribilis összeget emészthet fel.

„Az pedig már a sérüléstől is függ, hogy hol érdemes ellátni a balesetet szenvedő síelőt – folytatta dr. Kandár Zoltán. – A kinti kórházak sem feltétlenül jobbak, mint az itthoniak, viszont valószínűleg drágábbak, és utána még haza is kell jutni. Súlyos sérülés esetén persze minél előbb el kell látni az embert, tehát lábszártöréssel senki se utazgasson, de kisebb probléma esetén az első ellátás – például gipszelés – után már itthon is lehet folytatni az orvosi ellátást és a felépülést.”

A felépülés ideje egyértelműen sérülésfüggő, néhány héttől több hónapig terjedhet. Sokkal jobb azonban elkerülni a baleseteket, éppen ezért egészségesen és megfelelő állapotban menjünk síelni, így a mozgást is jobban élvezhetjük.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A husángolás a világ egyik legkeményebb és legtrükkösebb játéka
A főtt tojásfehérje nem véletlenül válik egyre népszerűbbé a sportolók körében
Pattanj két kerékre a városban is! Az elektromos kerékpárok előnyei a városi közlekedésben
Mátra, a Kazinczy, Vadrózsa: erre tette fel az évét, megvan a mesterhármas!
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz

Videók

Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.