Villámcsapás végzett a szörfözővel

Mindössze 22 esztendős volt a salvadori hullámlovas, Katherine Díaz, aki hazájában éppen egy strandon edzett a minap, amikor a vízben halálos kimenetelű baleset érte.

Huszonkét éves korában elhunyt Katherine Díaz, salvadori hullámlovas, akit edzés közben ért villámcsapás – írja többek között a Magyar Távirati Iroda is.
A helyi sajtó beszámolója alapján a hölgy március 19-én, pénteken a fővárostól, San Salvadortól délre, az El Tunco strandon edzett, amikor nem sokkal vízbe lépését követően halálos kimenetelű villámcsapás érte.

 

Fotó: Katherine Díaz/Instagram

 

Vasárnapi búcsúztatásán koporsója mellé nemcsak virágok és koszorúk kerültek, hanem szörfdeszkája és az őt sportolás közben ábrázoló fotók is. A spanyol As című lap szemtanúkat idézve közölte, az edzés elején még tiszta volt az ég, az időjárás rendkívül hirtelen változott meg, de az előre nem látható vihar nem tűnt túl nagy intenzitásúnak.

Díaz kilencéves kora óta szörfözött, és az olimpiai kvalifikációs versenyre készült, amelyet hazájában rendeznek meg május 29. és június 6. között.

A tavalyról erre az évre halasztott tokiói olimpia műsorán először szerepel a hullámlovaglás.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.