A Hóhercegnő, a gyönyörű modell a legfiatalabb téli olimpiai bajnok

Az amerikai édesapától és kínai édesanyától született Ku Aj-ling (Eileen Gu) kapocs lehetne az egymással feszült viszonyban lévő két ország között.

Ha önmagában sportszakmai szempontból nézzük a történéseket, akkor is különleges sikert hozott a keddi versenynap a pekingi téli olimpián. A csupán 18 éves kínai-amerikai Ku Aj-ling győzött a síakrobaták big air (ugrás) versenyszámában, amelyet először rendeztek meg a játékok történetében.

 

 

A látványos szabadtéri helyszínen, egy szanált gyártelepen, hatalmas kémények és tárolók között felépített pályán mind a 12 sportoló három-három ugrást mutathatott be a döntőben, és a két legjobb kísérlet összpontszáma alapján hirdettek végeredményt. A francia Tess Ledeux is remekül teljesített, ám Ku Aj-ling az utolsó ugrásával tört az élre, és szerezte meg az aranyérmét.

Tavaly Aspenben világbajnok lett slopestyle-ban és félcsőben, big airben vb-bronzérmet szerzett, sőt 2020-ban ifjúsági olimpiai bajnoki címet nyert. Most csupán 18 évesen és 158 naposan ért a csúcsra, így minden idők legfiatalabb téli olimpiai bajnokává vált.

Eredménysora mellett élettörténete is egyedi, mivel az amerikai édesapától és kínai édesanyától származó sportoló 2019 óta versenyez kínai színekben, nem mellesleg neves márkáknak dolgozik modellként.

„Az új típusú kínai sportoló mintaképe, de egy rossz mozdulat, és máris bukdácsolhat” – közölt ezzel a címmel még a győzelem napján cikket a CNN, amelyben megemlítik, hogy Ku Aj-linget Hóhercegnőnek nevezik a médiában.

Felidézik az életútját is, amely szerint nem sokkal az első világkupa-dobogója után fogalmazódott meg benne, hogy kínai színekben akar versenyezni. Ezzel az elhatározással egyértelműen reflektorfénybe került.

„Hihetetlenül nehéz döntés volt, de büszke vagyok az örökségemre, és ugyanilyen büszke vagyok az amerikai neveltetésemre” – írta 2019-es Instagram-posztjában, amelyben beszámolt, hogy a pekingi játékokon kínaiként akar versenyezni. Ekkor arról is beszélt, hogy szeretné közelebb hozni az embereket és elindítani a párbeszédet az országok között – e törekvéséről rögvest az olimpiai bajnoki cím megszerzését követő sajtótájékoztatón is szót ejtett.

Országváltása után Kínában egy csapásra ismert lett, számtalan óriásplakátról és magazinból mosolyog vissza a modellként is dolgozó lány, a pekingi aranyérem után pedig még inkább megugrott a népszerűsége a kínaiak körében.

Az olimpiát promotálva a nagy falon is futott és trükközött, népszerű a kínai közösségi oldalon, a Weibón és a kínai szponzorok, márkák körében. Ugyanakkor nem egyszerű a dolga, mert két hazája viszonya politikailag feszült, ő pedig vékony mezsgyén egyensúlyoz, amikor mindkettő értékeit képviselni akarja, és „csupán” sportoló lenne egy vitatott olimpián.

 

 

„Amikor Kínában vagyok, kínai vagyok, amikor az Egyesült Államokban, akkor amerikai” – fogalmazott Ku Aj-ling a Nemzetközi Olimpiai Bizottság csatornájának még a 2020-as lausanne-i ifjúsági olimpián. Ám hiába igyekszik megfelelni, posztol kínaiul és angolul, rengeteg kritikát kap. Amerika hálátlan gyermekének nevezik, miközben felróják neki, hogy nem áll ki az emberi jogok mellett, arról nem is beszélve, hogy Kína nem engedi a kettős állampolgárságot, így kérdés, mi a helyzet ezen a téren, de erről persze mélyen hallgatnak a kínai illetékesek.

Fotók: AFP

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A kínos doppingügyek után fellélegezhet Kenya, de a veszély még nem múlt el
Hatalmas bukás után kiváló terápia, ha mielőbb újra bringára pattanunk
Új kategóriájában a legjobb hatba kerülés a magyar testépítő álma a Mr. Olympián
Káprázatos eredmények születtek a valenciai maratonin
A fanatizmusnak nincs határa: 58 kilométert futott egy sima körforgalomban

Videók

Akikben nincs félelem: veszélyes sportágak elképesztő pillanatai
Nem kell lépcső, nem kell lift: néhány másodperc alatt irány az épületek teteje!
Elképesztő sportos pillanatok, amelyek rácáfolnak mindenféle fizikai törvényre

Hegymászás

Klein Dávid: a Tátra kiismerhetetlen, ahol még számos jelentős célt lehet elérni
Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
Magyarok a világ tetején: Erőss Zsolt sikere új távlatokat nyitott

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak
Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.