A téli olimpiára készülnek, pedig néhány éve még az életükért küzdöttek

Íme, három olyan sportoló, akik gőzerővel készülnek az idei pekingi téli olimpiára, pedig néhány évvel ezelőtt majdnem életüket vesztették egy balesetben.

Az extrém sportok mellett a téli sportok is sok veszéllyel járnak, akár profikról, akár hobbisportolókról van szó. A téli olimpikonok is sokat mesélhetnének erről, az pedig már önmagában árulkodó, hogy az nbcwashington.com cikke szerint a 2018-as játékokon minden nyolcadik sportoló megsérült.

Persze vannak, akik nem ússzák meg néhány karcolással vagy egy töréssel, kis híján az életükkel fizetnek egy-egy esésért vagy hibáért.

Az oldal összegyűjtött néhány olyan, az idei téli olimpiára készülő sportolót, aki már túlélt súlyos balesetet, amibe akár bele is halhatott volna. Ami pedig mindannyiuk történetében közös, hogy egy pillanatra sem fordult meg a fejükben, hogy befejezik a sportolást.


HANNAH HALVORSEN

Az első olimpiájára készülő huszonhárom éves amerikai sífutónő nem sportolás közben szenvedett balesetet, ám hálás lehet a sorsnak, hogy túlélte, amikor 2019-ben elütötte egy autó. Traumás agysérülést, koponyatörést és sípcsonttörést szenvedett – hogy csak a legsúlyosabbakat említsük.

Fotók: AFP

A szaglása és az ízlése azóta sem tért teljesen vissza, de magára a balesetre egyáltalán nem emlékszik. Egy egész szezont ki kellett hagynia, de ebben a helyzetben természetesen nem ez volt a legfontosabb. Ahogy az Instagramján írta, a sok fájdalom és szomorúság mellett hálás, hogy túlélte a balesetet. Később pedig így nyilatkozott:

„Egy hajszál választott el attól, hogy lebénuljak, megvakuljak vagy meghaljak. Rájöttem, hogy az az igazán fontos, hogy azt csináld, amit szeretsz, és azzal, akit szeretsz. Márpedig nekem ez a síelés.”


STEPHEN O’MARA

Az ír síelő szintén örülhet, hogy egyáltalán elindulhat az idei olimpián, ugyanis 2019-ben egy triatlonversenyen eléugrott egy kutya, és bár eleinte úgy tűnt, megúszta bordatörésekkel, később kiderült, hogy ennél jóval nagyobb a baj. Nagyon érzékeny volt a fényre, állandó fejfájással küszködött, majd három hónappal a baleset után kiderült, hogy a fejét ért ütés következtében agyvérzése volt.

Mint utólag kiderült, még épp időben került kórházba, ha ugyanis fél órával később viszi be a felesége, valószínűleg már nem élne. Így is kérdéses volt, képes lesz-e még beszélni vagy járni, de végül megúszta komolyabb károsodás nélkül, és végül 39 évesen ott lehet a pekingi téli olimpián is.

Fotó: AFP


BROCK CROUCH

Az amerikai snowboardost 2018 áprilisában sportolás közben eltemette egy lavina, több csigolyája eltört, az arccsontja is megsérült, és az összes elülső fogát elvesztette. Nem sokon múlt, hogy lebénuljon, de így is olyan sérüléseket szenvedett, hogy a mosdóba járás is sokáig kisebb kínzással ért fel neki. Ám óriási szerencséjére a társainak nagyon gyorsan sikerült őt kimenteni, így túlélte a balesetet. Ő később így emlékezett vissza a történtekre:

„Az egész olyan volt, mint egy lassított felvétel, mintha örökké tartana, tisztán hallottam, ahogy eltörnek a csontjaim. Szerencsére a helikopterpilótánk már akkor beindította a gépet, amikor először látta, hogy nagy a baj, volt már ott rossz tapasztalata korábban. A társaim villámgyorsan ástak, miután betemetett a lavina, állítólag öt-hat láb mélyen voltam.

Amikor betemetett a hó és minden elsötétült három gondolatom volt. Hogy itt most meg fogok halni, hogy szeretem a családomat és hogy szeretek snowboardozni. Aztán elvesztettem az eszméletemet. Nagyjából öt perc alatt kimentettek, majd még további hét-nyolc perc telt el, mire magamhoz tértem.”

(A borítóképen: Brock Crouch, fotó: AFP)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.