Magyar csapatok keresztül az Alpokon

A hét végén tizenötödik alkalommal rajtol a Transalpine Run, a világ egyik legkeményebb és legkülönlegesebb terepfutóversenye az Alpokban. Lesz kétnapos és egyhetes viadal is.

A németországi Oberstdorfból rajtolnak a futók szombat reggel 9 órakor, és pontosan egy héttel később, az olaszországi Solda városában érnek majd célba, miután megtettek 273.8 kilométert és leküzdöttek 16 150 méter szintkülönbséget. Több mint negyven országból mintegy háromszáz csapat állhat rajthoz.

A három magyar indulóból 299-es rajtszámmal láthatjuk Lőrincz Olivért (vele korábban beszélgettünk az előkészületekről) és Nedjalkov Balázst, akik a magyar Salomon csapat képviseletében érkeztek.

Nedjalkov Balázs és Lőrincz Olivér

Kertész Kata és Szigeti Csaba a Coffeerun Hungary Sportegyesület színeiben 203-as rajtszámmal versenyeznek.

Erdélyből érkezett Gábos Szilárd és Erős Levente, ők 92-es rajtszámmal Románia színeiben állnak rajthoz a nyolcnapos kihíváson.

Erős Levente és Gábos Szilárd

Ott lesz a mezőnyben Holger Schulze, az a legendás német futó, aki a 2005-ös első rendezés óta minden évben mind a tizennégy versenyt sikeresen teljesítette, párja pedig idén első alkalommal a Transalpine Run egyik ötletgazdája és a verseny alapítója, a korábbi tízszeres teljesítő, 52 esztendős, szintén német Jürgen Kurapkat lesz.

Az egyhetes próbatétel mellett 2015 óta, idén tehát ötödik alkalommal kerül megrendezésre a versenyprogram rövidebb távja. A kétnapos versenyen Magyarországról a Runnabe csapata indul Trail is My Art néven 2114-es rajtszámmal Szász Norbert és Belák Balázs képviseletében. A hétvégi futam során 67.1 kilométert és 4130 méteres pozitív szintemelkedést kell a kétfős csapatoknak leküzdeni.

Szigorú szabályokat kell betartaniuk a futóknak a verseny során. A nyolcnapos verseny alatt a napi szakaszokat végig együtt kell a csapattagoknak lefutni, a kijelölt pályán két percnél hosszabb időre nem hagyhatják el egymást a versenyzők, az ellenőrzőpontokra közösen kell megérkezni. A magashegyi körülmények miatt a kötelező felszerelés is részletes: lélegző esőkabát, hosszú ujjú felső, hosszúnadrág, kesztyű, meleg sapka.

A versenyszervezők azt is egyértelműen kikötötték, hogy aszfaltos cipőben nem lehet rajthoz állni, kizárólag terepfutócipőben lehet elindulni a versenyen, és az egészségügyi csomag tartalmát is részletesen meghatározták a versenyszabályzatban.

A magyar indulók már a helyszínen készülnek, átvették a rajtcsomagot, és izgatottan várják a holnapi rajtot.

Szász Norbert és Belák Balázs

A versenyt ide kattintva lehet élőben nyomon követni a holnapi naptól a kiválasztott csapat rajtszámával.

Az első két nap legérdekesebb történéseivel vasárnap este újra jelentkezik helyszíni tudósítónk!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.