A profi triatlonos gondjai: az ötórás alvás kevés, a százezres versenyköltség sok

Szollár Zsolt a triatlonban találta meg, amit szeret a sportban: természet, fejlődés, változatosság. Nemrég még hobbiszinten kerékpározott, ma viszont a 2023-as világbajnokságra készül.

Gratulálunk a világbajnoki kvalifikációhoz! A féltávú Ironman ezerkilencszáz méteres úszását 28:53-as idővel, kilencven kilométeres kerékpárosszakaszát 2 óra 18 perc alatt, a 21.1 kilométer futást egy óra huszonnégy perc alatt teljesítette. Sikerült feltöltődnie a verseny után?

Az egy hónapos pihenőidőm utolsó hetében beszélgetünk, három hét regenerálódásra volt szükségem. Az októberi eredményem életem legjobbja, ennek köszönhetem, hogy kvalifikációt szereztem a 2023-as világbajnokságra. A jövő augusztusi versenyig még sok idő van, de a pihenőidő végével elkezdem a felkészülést. Korábban heti tizenhat órát edzettem, ami elég volt ahhoz, hogy a teljes távú Ironman országos bajnokságon második legyek a korosztályomban, de a vébéhez több kell.

Számolom a perceket, hogy növelhessem az edzések számát.

Négy éve űzi ezt a sportot, és rövid idő alatt nagyon jó eredményeket ért el. Korábban is versenyzett?

Én voltam az a kisfiú, aki mindig szívesebben volt a játszótéren, mint a szobában. Fiatalon kipróbáltam azokat a sportokat, amelyeket a legtöbben elkezdenek – én is úsztam és futballoztam, de egyik sportágban sem értem el kimagasló eredményeket. Sokkal jobban érdekeltek az utcasportok, ezért gördeszkáztam, majd a BMX-et választottam. Utóbbiban jó voltam, bekerültem az olimpiára felkészülő csapatba, sok versenyem volt. De ezzel egy időben elkezdtem az egyetemet, és otthagytam a sportot, nem éreztem elég biztosnak a jövőm szempontjából, úgy gondoltam, hogy ebből nagyon nehéz megélni. Csak hobbiszinten jártam úszni, kerékpározni és futni, mígnem jelentkeztem egy versenyre, és azon kaptam magam, hogy egyre több időt szántam a felkészülésre. Később elhelyezkedtem edzőként, és ma a sport tölti ki a napjaimat. Egyszerre edzem az utánpótlást és a felnőtteket.

Visszatérve az előző válaszára, könnyen tudja növelni a heti tizenhat óra edzést?

Jó lenne, ha csak a munkámon múlna, de ennél sokkal összetettebb a helyzet. Hajnalban járok úszni, hogy a reggel hét órai edzésre odaérjek, majd délig egyfolytában dolgozom. Kora délutánig van három óra pihenőm, majd este folytatódik a munka. Ebbe próbálom beszorítani a három sportág együttes gyakorlását. Ha praktikus oldalról közelítem meg a helyzetemet, a mindennapokból fogok lecsípni pluszperceket. De az alvásból nem engedek! A napi négy-öt óra kevés lenne, hiszen a szervezet nem tudna regenerálódni ennyi idő alatt. Illetve, ha áldozatról beszélünk, fontosnak tartom megjegyezni a sport költségeit: egy versenyhétvége csaknem százezer forintos tétel, nem beszélve a külföldi eseményekről, amelyek ennek sokszorosába kerülnek.

Aki a triatlon mellett dönt, az áldozatok mellett is dönt. Ezt kell mérlegelni: érdemes-e belevágni, vagy sem.

Követik az eredményeit a gyerekek, akiket versenyekre készít fel?

A szülőktől tudom, hogy néhányuknak nagy motivációt adok. Ez kölcsönös, hiszen engem is nagyon motiválnak a gyerekek, illetve azok a sportolók, akik elképesztő teljesítményt érnek el rövid idő alatt. Kifejezetten büszke vagyok rájuk, volt közöttük olyan, aki az Ironman dobogóján állt a három legtöbbet javuló sportoló között, míg más egyéves felkészüléssel remek helyezéseket ér el. Tehát nem csupán én ösztönzöm a velem sportolókat, hanem viszont. A triatlon egyébként is sok erőt ad nekem, jó, hogy általa többet vagyok a természetben, és a műfaj változatosságát is szeretem.

Mik a tervei a téli felkészülésre?

Benti kerékpáredzések, még több úszás és futás. A következő szezonban, tavasszal az Ultrabalaton lesz az első versenyem, majd egy újabb Ironman. Szép reményekkel indulok, hiszen minden eddiginél több felkészüléssel állok rajthoz.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Hét nap alatt hét maratonit teljesített Miamiban a kreatív magyar futó
A gyógyulás hozta az életébe a rendszeres sportot, meg sem állt a maratoni távig
Aki egyszer kipróbálja, azt rabul ejti, de drága mulatság a fából készült kerékpár
Elképesztő: 237 maratoni mezítláb, 390 liter véradomány
Cseke Lilla: a legjobb futótippek karácsony előtt

Videók

Akikben nincs félelem: veszélyes sportágak elképesztő pillanatai
Nem kell lépcső, nem kell lift: néhány másodperc alatt irány az épületek teteje!
Elképesztő sportos pillanatok, amelyek rácáfolnak mindenféle fizikai törvényre

Hegymászás

Klein Dávid: a Tátra kiismerhetetlen, ahol még számos jelentős célt lehet elérni
Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
Magyarok a világ tetején: Erőss Zsolt sikere új távlatokat nyitott

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak
Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
Öt remek tipp a könnyű karintiai túrázáshoz
Utazzon Karintiába: evezős túra a Dráván vagy 36 hajtűkanyar a panorámaúton

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.