A triatlonverseny fődíja: lánykérés

Emlékezetesre sikerült Luana Samaritani első triatlonversenye. A román crossfitoktató hölgyet a kimerítő futás után párja letérdelve, gyűrűvel a kezében várta a célban.

A Csupasport olvasói közül is sokan tudják, mennyire felszabadító és örömteli érzés célba érni egy kimerítő verseny után. Főleg először. A legtöbben sohasem felejtik el, és jó néhányan vallják, hogy ez a verseny legédesebb pillanata. Nos, a román Luana Samaritani esetében ez fokozottan igaz.

A huszonnyolc éves népszerű crossfitoktató élete első triatlonversenyét teljesítette az olaszországi Cesenaticóban, a célban pedig nem várt meglepetés fogadta. Párja, Guido Dapporto letérdelt előtte, és megkérte a kezét (videó: ITT) – igaz, a hölgynek először nem ez villant át az agyán, amikor meglátta az olasz triatlonistát.

„A francba, előbb ért be, mint én! Ez jutott az eszembe, ahogy megláttam – mondta Samaritani. – Aztán megpillantottam a kezében a kis dobozt, és hirtelen minden világossá vált.”

Aligha árulunk el nagy meglepetést azzal, hogy mi volt a válasza.

„Igen, és százezerszer is igen” – írta ki a Facebookjára is.

A pár négy évvel ezelőtt – minő meglepetés – egy crossfitversenyen ismerkedett meg Dániában, és Luana korábban viccesen megjegyezte Guidónak, hogy néhány éven belül szeretne férjhez menni. Teljesült a vágya, sőt gyakorlatilag néhány másodperc leforgása alatt mindent vitt: teljesítette élete első triatlonversenyét, és menyasszony lett. Jó ideig aligha lesz ennél emlékezetesebb napja.

fotó: facebook

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.